Fiatalok, akik átírják a jövőt: Megvannak az első budapesti Econverse V4 győztesei
A jövő nagy ötletei már ma formálódnak – ezt bizonyította a 2024. november 16-án megrendezett első budapesti Econverse V4 startup verseny. Az Engame Akadémia és

Hogy tud boldogulni egy olyan diák a jelenlegi oktatási rendszerben, aki egyértelműen nem illik bele társadalmunk által normalizált kirakósba? A Diverzum egyik alapítójával, egyben volt
Véget ért a 2024-es középiskolásoknak szóló nívós ötletversenyünk, ahol ezúttal egy jogi dokumentumelemző és összefoglaló alkalmazás ötlete vitte el a pálmát. A harmadik alkalommal megrendezett megmérettetés döntőjébe ezúttal tizenkét nagyon jól kidolgozott, valós problémákra megoldást nyújtó elképzelés jutott be.
Harmadik alkalommal rendezett középiskolásoknak szóló startup-versenyt a Startup Hungary és az Engame Akadémia. Számos izgalmas ötletet mutattak be a diákok, így nehéz dolga volt a
Úgy tervezi, hogy ősszel Kanada egyik vezető egyetemén kezdi meg a felsőfokú tanulmányait. Az Engame Akadémia képzését fontos személyiségformáló tapasztalatnak tartja, amely nagyban segíti célja
Már kislányként határozott elképzelései voltak a karrierjéről. Az Engame Akadémiának köszönhetően közelebb került álmai megvalósításához, miközben arra is rájött, hogy jövője elsősorban az ő kezében
Az elmúlt években egyre több helyről hallhatod, hogy a különböző készségek és képességek nem csak a tanulásban, hanem a munkaerőpiacon is egyre nagyobb értéket képviselnek.
Tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre került a középiskolásoknak szóló Startup Challenge az Engame Akadémia szervezésében. Az esemény helyszínét a CEU és az Engame Akadémia
Az Engame Akadémia nyilvános beszéd konferenciát tartott diákelőadók részvételével. Olvassa el egyik diákszónokunk angol nyelvű beszámolóját az eseményről!
A MedBase csapata nyerte a CEU iLab és az Engame Akadémia első középiskolás startupversenyét. A zsűrit és a versenyzők mentorait egyaránt meglepte, milyen érett és
“A fiatal generáció jövőjéről ne az idősebb döntsön” – ez volt Az EU és a jövőd vitaverseny nyertes csapatának nyitógondolata. Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó
Siker a #ClimateOfChange vitaverseny döntőjén: a középiskolás kategória győztese az Engame Akadémia csapata lett!