Beszámoló a 2022-es Országos Vitahétvégéről

“A fiatal generáció jövőjéről ne az idősebb döntsön” – ez volt Az EU és a jövőd vitaverseny nyertes csapatának nyitógondolata.

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és az Engame Akadémia a hétvégén a világ legrangosabb középiskolás vitaformátumában megrendezte az eddigi legnagyobb, országos angol nyelvű vitaversenyt, a Hungarian World Schools Debating Championshipet – először, de terveink szerint nem utoljára!

Az ország számos sarkából érkeztek résztvevők vitázni, szurkolni, és az itthoni vitapedagógia tapasztalt alakjaitól tanulni az Európa Pontba. Hallhattunk előadásokat a vitakészség-fejlesztésről, a dispután keresztüli közösségépítésről, és korábbi diákvitázók karrierútjairól is.

„Az ilyen rendezvények azért is fontosak, mert a közönséget a vitákon keresztül közelebb hozzák az európai ügyekhez” – emelte ki a nyitóbeszédében Lővei Andrea, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetője, aki zárszóként azt kérte a vitázóktól, hogy érezzék magukat nagyon jól az országos vitahétvégén.

Dezsényi Balázs, az Engame Akadémia oktatási vezetője hangsúlyozta: „A vita közösségeket épít; különböző véleményeket és nézőpontokat ismerhetünk meg segítségével. Használjátok a vitát készségeitek fejlesztésére és közösségek ápolására!”

A döntőhétvége tételmondatai körbejárták az EU-s ifjúsági részvétel, a nemi esélyegyenlőség, illetve a szakképzés és egyetemi oktatás dilemmáinak témáit is.

A hétvégi döntőn több mint 50 vitázó, bíró, felkészítő és érdeklődő gyűlt össze az Európa Pontban. A 20 versenyző csapat Budapest mellett Érdről, Kecskemétről, Balatonfüredről, Debrecenből, Szegedről, Pápáról és Budaörsről érkezett. A döntőbe az ELTE Radnóti Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a Debreceni Ady Endre Gimnázium, a Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium, a budapesti Engame Akadémia és a Milestone Intézet csapatai jutottak.

Az Európai Parlament nagykövet iskolája, az Debreceni Ady Endre Gimnázium diákja szerint: „A vita egyik legnagyobb előnye, hogy a felkészülési idő alatt nagyon sokat tanulhat az ember és sok szempontból megvizsgálhat egy adott témát. Ez alatt a verseny alatt rengeteget tanulhattam az Európai Unióról is. Illetve a vitázás nagy értéke, hogy fejleszti a vitakultúrát. Megtanulhatjuk higgadtan és összeszedetten kifejezni, ha nem értünk egyet. Minden szempontból nagyon örülök, hogy részt vehettem a vitaversenyen.” – fogalmazott Demeter Zsuzsa vitázó.

A győztes csapat, „Thishousedoesn’tbelieve” egy Interrail-bérletet nyert, amivel beutazhatja Európát. A nyertes vitázók Somogyi Nikoletta, Zelenyánszky Lőrinc, Nagy Renáta és Hamaker Sarah, az Engame Akadémia diákjai.

A győztes csapat

A legjobb egyéni vitázó Telek Johanna lett a Milestone Gold csapatból.

„A fiatal generáció jövőjéről ne az idősebb döntsön” gondolat volt a nyertes csapat egyik nyitó gondolata.

A bírók értékelése szerint a döntő leginkább azokat a kérdéseket járta körül, hogy mi vezetne egy jobb Európai Unióhoz, amiben nagyobb a demokratikus részvétel.  A bírói panel úgy találta, nem lett elégségesen bizonyítva, hogy a 16-17 évesek kevésbé racionálisan döntenek, és hogy túlságosan a szülői befolyás alá kerülnének. Ugyanakkor a tételmondatot támogató csapat érvelése alátámasztotta, hogy az indítvány több szavazóhoz, és hosszútávon nagyobb, tájékozottabb demokratikus részvételhez vezet majd.

Fotók: Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája


Te is szívesen vitáznál hasonló témákról? Vegyél részt következő nyílt napunkon, és nézd meg, mit adhat neked az Engame!

Oktatási programunk pályaválasztást és továbbtanulási döntést segítő programokkal, valamint a való élethez, felvételhez és egyetemi tanulmányokhoz elengedhetetlen készségek és nyelvtudás fejlesztésével támogatja diákjainkat, hogy megtalálják útjukat és elérhessék céljaikat.

Regisztráció nyílt napunkra >>

Hasonló cikkek

Ilyen érzés megnyerni a Startup Challenge-et

Véget ért a 2024-es középiskolásoknak szóló nívós ötletversenyünk, ahol ezúttal egy jogi dokumentumelemző és összefoglaló alkalmazás ötlete vitte el a pálmát. A harmadik alkalommal megrendezett megmérettetés döntőjébe ezúttal tizenkét nagyon jól kidolgozott, valós problémákra megoldást nyújtó elképzelés jutott be.

Tovább olvasom »