„A vállalkozáshoz megfelelő mindset is kell, ennek az elsajátításán dolgozom”
Akit a nyelvektől a programozáson át a filozófiáig szinte minden érdekel, annak nem könnyű a pályaválasztás. Sokáig ebben a cipőben járt a most tizenegyedik osztályos

Milyen irányba tanuljon tovább egy gimnazista, aki főleg a nyelvek és a történelem iránt érdeklődik? Zsófi az Engame Akadémia diákjaként találta meg a választ, amihez
A zenei tehetség és a sokoldalúság találkozása egy fiatal lány történetében, aki úgy döntött, hogy az érettségi után követi szenvedélyét a zene világában. Miként alakította Blanka karrierjét az Engame Akadémia, és milyen kihívásokkal nézett szembe, amikor végre elindult álmai megvalósításának útján? Ismerd meg, hogyan talált rá valódi önmagára, és és mi inspirálja a következő lépéseire!
Egy kislány, akinek az állatok iránti szeretete határozta meg gyerekkorát, most álmai egyetemén tanul zoológiát Írországban. Ismerd meg, hogyan formálta jövőjét a szenvedélye, és milyen út vezetett a külföldi tanulmányokig, az Engame Akadémia támogatásával!
Ismerjétek meg Csillag Virág végzős gimnazista inspiráló történetét, aki a legjobb úton halad a sikeres felnőttkor felé!
Hogyan támogassuk szülőként a pályaorientációt már egészen gyermekkortól? Mik a pályaválasztás legnagyobb buktatói?
A gimnazisták nap mint nap találkoznak olyan kérdésekkel, mint “és mi leszel, ha nagy leszel?”, “hova tervezed a továbbtanulást?” A diákok nagy része ezekre a
A pályaorientáció és a középiskolai felvételi mind a diákok, mind a szülők számára hatalmas megerőltetés. Kezdődik az iskolaválasztás körüli feladatokkal, a nyílt napokkal, a felvételi
Mi lenne, ha a kamaszkort nem egy kiszámíthatatlan és nehéz korszakként közelítenénk meg, hanem megpróbálnánk megkeresni a helyét a gyerekkor és a felnőttkor kihívásai között
Diákjaink virtuális céglátogatáson vettek részt a KMPG-nél, amelynek keretében megismerhették a cég mindennapjait, tevékenységét és munkatársait.
Pályaválasztást segítő programunk részeként diákjaink a Pont Művészetterápia műhelyébe látogattak el online.
Sok pályaválasztás előtt álló vagy egyetemista kérdezi: mi a siker kulcsa? Hogyan építsünk karriert? Patai Zoltán, a NetPincér ügyvezetője válaszol.