Pályaorientáció már a gimnázium elejétől? Fontosabb mint gondolnád

A gimnazisták nap mint nap találkoznak olyan kérdésekkel, mint “és mi leszel, ha nagy leszel?”, “hova tervezed a továbbtanulást?” A diákok nagy része ezekre a kérdésekre nem fog tudni egyértelműen válaszolni, egészen a gimnázium utolsó évéig (akkor is abban lesz csak biztos, hogy hol tanul tovább).

Miért érdemes minél hamarabb a pályaorientációval és a pályaválasztással foglalkozni? Diákként hogyan tudsz közelebb kerülni a legjobb megoldáshoz, szülőként pedig hogy tudod támogatni a kamaszt? Ebben a cikkben erre adunk választ!


Pályaválasztás már a gimnázium elejétől

Bátran mondhatjuk, hogy a felnőtt életre való felkészülésnek és a tudatos pályaválasztásnak át kell szőnie a teljes gimnáziumi időszakot.Természetesen tudjuk, hogy vannak, akik már szinte óvodás koruk óta tudják, hogy mihez szeretnének kezdeni, de ez a ritkább.  A tudatos pályaorientáció hosszú távú folyamat, a tapasztalatok és a fejlődés során a kamaszok számára lépésenként kristályosodik ki a végső döntés. Erre pedig nem lesz elég a középiskola utolsó éve.

Miről dönt a kamasz a középiskolában?

A felsőoktatási intézménybe való jelentkezés a pályaválasztás utolsó lépése. Nézzük meg, hogy addig milyen lépéseket, döntéseket kell meghoznia a családotoknak.

  • A középiskola első évében, a 9. évfolyamban az új környezet és az új közösség mellett a tanulással kapcsolatos elvárások is megváltoznak. A diákoknak sokkal önállóbbaknak kell lenniük, mint az általános iskolában, egyénileg kell megtalálniuk azokat a módszereket, amelyek segítségével a megnövekedett elvárásoknak megfelelhetnek.
  • A 10. évfolyam alatt már megjelenik a pályaorientáció, hiszen az első félév végére már előzetes fakultáció listát kell leadni. A fakultáció választás már erősen meghatározza, hogy milyen irányultsággal tanul majd tovább a diák, azonban fontos, hogy még nem jelent végleges döntést a továbbtanulást illetően.
  • A 11. évfolyamosok már elkezdenek fakultációra járni. Ebben az évben a diákok már erőteljesebben készülnek a továbbtanulásra, érdemes tehát 11. évfolyam elejére legalább tudományterület szinten dönteni arról, hogy melyik felsőoktatási intézményt választja majd a diák.
  • A 12. év a felvételi éve, itt már nincs helye hezitálásnak, döntést kell hozni arról, hogy érettségi után mivel szeretne foglalkozni. Még ekkor is előfordulhat olyan eset, hogy a fakultációk és az előrehozott érettségi tantárgyai bebizonyítják, hogy a választott pálya mégsem lesz megfelelő. Ilyenkor, ha lehetőségetek van rá, érdemes egy évet kihagyni, és hagyni, hogy a kamasz megtalálja önmagát. 

Az előrehozott érettségikre több időpont is rendelkezésre áll. Az előrehozott érettségiket tavasszal és ősszel lehet letenni, már akár 10. évfolyamtól, sőt úgy is dönthetsz, hogy adott év tavaszán középszinten előrehozott érettségizel, majd ősszel leteszed az emelt szintet. Ahhoz, hogy tudd, hogy miből lesz szükséged emelt szintű érettségire, mire érdemes hangsúlyt fektetned már kell legyen elképzelésed arról, hogy milyen pályára szeretnél lépni.

Külföldi továbbtanulás – még korábban kezdjetek el foglalkozni a felkészüléssel

Azt, hogy a diák külföldi egyetemen képzeli el a jövőjét jó időben el kell határoznotok. A külföldi egyetemek felvételi rendszere eltér a hazaitól, sőt országonként is jelentős eltérésekkel találkozhattok. A középiskolai eredményeken túl a sikeres felvételihez már valamennyire ismernetek kell az adott terület sajátosságait, a karrierutakat. A felvételi során pedig nemcsak a lexikális tudásra helyeznek hangsúlyt, sőt, elsősorban nem ez lesz a döntő! Figyelembe veszik a személyes motivációt is, a diák profilját, versenyeredményeit, iskolán kívüli munkáját, esetleges önkénteskedéseit is.

Érdemes tehát a külföldre való továbbtanulást két nagy részre bontani. Az első a feltérképezés és a tervezés szakasza, amikor megvizsgáljátok, hogy milyen lehetőségeitek vannak, hova van esélyetek továbblépni és leszűkíteni a keresést konkrét országok konkrét felsőoktatási intézményeire.

A második szakasz a felkészülés és a jelentkezés szakasza. Mint ahogy említettük, a felvételi követelmények a külföldi országokban eltérnek a hazaiaktól, más típusú készségek és képességek erősítésére lesz szükségetek. 

A sikeres külföldi felvételihez elengedhetetlen a személyre szabott jelentkezési stratégia megalkotása. Ez a stratégia tartalmazza a határidőket, és az olyan feladatokat, amelyek elvégzése nélkül nem lesz esélyetek bekerülni a vágyott intézménybe. A stratégia megalkotása során beépítünk a folyamatba egy “ha” algoritmust is, amely segítségével a lehető legoptimálisabban tudja kihasználni a diák az idejét és a lehetőségeit és segít az egyetemi döntések értékelésében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha például felvesznek Hollandiában X egyetemre, AKKOR nem adod be Y egyetemre vagy Z országba a jelentkezésedet, hanem spórolsz az időddel és az energiáddal, készülsz az érettségire, nyelvvizsgára., HA az early deadline egyetem nem vett fel, AKKOR beadod a jelentkezésed egy másik,  konkrét helyre, mert még benne vagy a határidőben. A stratégia elkészítésében a mentor segít a diákoknak.

A fentiek alapján belátható, hogy ha külföldi egyetemet vettetek célba, akkor a 12. évfolyamban már jó eséllyel elkéstetek a felkészüléssel.

Hogy kerülhet közelebb a középiskolás a tudatos pályaválasztáshoz?

Egy középiskolás diák képes arra, hogy  tudatosan pályát válasszon, de megnehezíti a dolgát, hogy ebben az életszakaszban még sok tapasztalata és tudása hiányzik. Íme néhány terület, aminek a segítségével a pályaorientáció könnyedebbé és stresszmentesebbé válik.

Önismeret

Az önismeret a megfelelő pályaválasztás alfája és omegája. A megfelelő önismerettel a kamasz megérti, felfedezi és tudatosítja saját érdeklődési területeit, képességeit, értékeit és céljait. A személyiség megismerése nem csak abban segít, hogy olyan irányultságot válasszon a diák, amiben igazán kiteljesedhet, de a felkészülés során motiválttá is válik. A motiváció pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő eredményeket érjen el. 

Kutatás és információgyűjtés

Érdemes megfelelő időt hagyni arra, hogy a lehető legtöbb információt összegyűjtsetek a választott pályáról. Ne csak a felvételi követelményekre fókuszáljatok, hanem nézzetek egy kicsit időben távolabb. Érdemes olyanokkal beszélgetni, akik már a választott szakmában dolgoznak, tájékozódni náluk arról, hogy milyen lehetőségek vannak, hogy érzik magukat. 

Tanácsadás és mentorálás

Egy jó mentor, vagy tanácsadó sokat segít majd nektek abban, hogy a megfelelő döntést hozzátok meg a továbbtanulással és a pályaválasztással kapcsolatban. A külső tanácsadó ráadásul mentes az elvárásoktól, így elfogulatlanul és objektíven tud szempontokat, tanácsot adni a pályaorientációval kapcsolatban.

Tapasztalatszerzés

Talán az egyik legjobb módja annak, hogy lássátok, hogy jó pályán van-e gyermeketek, ha megszerzi a megfelelő tapasztalatokat. Önkénteskedéssel, diákmunkával élesben látja azt, hogy mire vállalkozik felnőttkorában. Érdemes minél szélesebb körben, minél több mindent kipróbálni, mert így jut a kamasz a megfelelő tapasztalatokhoz.

Inspiráló közösség

Azzal biztosan nem mondunk újat, hogy a gyermekekre kamaszkorukban a kortársaik vannak a legnagyobb hatással. Olyan közösségekben, ahol a gyerek hasonló érdekődésű kortársaival tölti az idejét, ahol motiváltak, nyitottak a fejlődésre a kamasz is kiteljesedhet.

A fenti tényezőkön túl még egy nagyon fontos szempontot érdemes tisztázni. A technológia fejlődése, a digitalizáció és a világ nagyon gyors változása azt eredményezi, hogy jelenleg még nem is ismerjük a jövőbeni szakmák egy jelentős részét. Akkor jár jól minden fiatal, ha megtanul rugalmasan és nyitottan alkalmazkodni a változásokhoz. Ebben pedig mindaz, amit a korábbiakban felsoroltunk hatalmas segítségére lesznek.

Túlzott szülői elvárások – a sikeres pályaorientáció legnagyobb gátja

A tudatos pályaválasztást sok esetben akadályozza a szülői nyomás. Itt most nem csak a sürgetésre gondolunk, de arra is, hogy szülőként igyekszünk a gyermekeinket a már ismert, jól bevált pályákra irányítani. Hányszor láttunk már olyat, hogy egy orvos, vagy ügyvéd szülő majdhogynem ragaszkodik ahhoz, hogy a gyermeke ugyanezt a pályát válassza? 

A szülői elvárásrendszer több oldalról is gátja annak, hogy a kamaszból sikeres és boldog felnőtt legyen. Nézzük meg közelebbről a legfontosabbakat.

Gátoljuk az autonómiát és az önazonosság kifejlődését

A kamaszoknak lehetőséget kell kapniuk arra, hogy felfedezzék és fejlesszék saját érdeklődésüket, önálló döntéseket hozzanak. Ha nem engedjük a kamasz autonóm módon döntést hozni, akkor nem tanítjuk meg őket a felelősségvállalásra sem, mélyre ássuk az önbecsülésüket és az önbizalmukat. 

Motivációvesztés

Egy kamasz – de bátran mondhatjuk, hogy egy felnőtt ember is – akkor a legmotiváltabb, ha olyan tevékenységet végez, amit szenvedéllyel tehet. Ha ráerőltetünk a gyermekünkre valamit, amit kizárólag kötelességből teljesít, akkor abban hamar elveszíti a motivációját, és biztosan nem a legjobb teljesítményt nyújtja. 

Szorongás és stressz

Ha a külső nyomásra végzett tevékenység nem felel meg a gyermek érdeklődésének, sőt, nincsenek meg hozzá a megfelelő készségei, képességei, akkor folyamatosan stresszelni fog. A stressz és a szorongás pedig nem csak alacsonyabb teljesítményszinthez, hanem hosszú távon súlyos fizikai és mentális problémákhoz is vezethet. 

Kommunikációs problémák

Az erős nyomás folyamatos konfliktushoz és kommunikációs problémához vezet a kamasz és a szülő kapcsolatában. A nyitott, empátiával teli párbeszéd megszűnésével már segíteni sem fogunk tudni a gyermekeinkek abban, hogy magabiztosan és tudatosan válasszanak pályát.

Szülőként el kell fogadnunk, hogy a gyermekeink képességei, készségei és érdeklődése eltérhet a miénktől. Az erőltetés helyett sokkal érdemesebb segítő kezet nyújtanunk a kamaszoknak.

Miben segít neked az Engame?

Az Engame Akadémián számos olyan programot találhattok, amelyek segítségetekre lesznek a pályaorientációs folyamatban. Az iskolán kívüli foglalkozásokon olyan készségekre és képességekre helyezzük a hangsúlyt, amelyek megfelelnek a modern kor kihívásainak.

Az oktatási programunkat úgy állítottuk össze, hogy a lehető legtöbb ponton segítsük a kamaszokat abban, hogy megtalálják a számukra ideális pályát. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hozzánk járó tanulók megismerjék erősségeiket, krisztálytisztán lássák saját erősségeiket, fejlesszünk olyan soft skilleket, mint a nyilvános beszéd, a csapatmunka, a konfliktuskezelés, vagy a stresszkezelés.

A pályaorientáció szempontjából néhány konkrét programelemet is kiemelünk.

Meet the expert

A nálunk tanuló diákok rendszeresen találkozhatnak olyan szakértőkkel, akik saját területükön jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek. A beszélgetések során első kézből kaphatnak választ az őket érdeklő kérdésekre, életszagú tanácsokkal és ismeretekkel gazdagodhatnak.

Field trip 

A foglalkozás keretein belül ellátogatunk különböző iparágakban dolgozó cégekhez, ahol betekintést nyerhetnek a cég mindennapjaiba. Nem csak kérdéseket tehetnek fel, de testközelből is átélhetik, hogy milyen dolgozni egy-egy adott vállalatnál.

Mentorálás

Hiszünk abban, hogy minden diákunk megérdemli az egyéni figyelmet, így minden évfolyamon egyéni mentorálással segítjük őket. A mentorálás során a bizonytalankodók segítséget kapnak ahhoz, hogy a választható foglalkozások közül melyikkel érdemes megpróbálkozniuk, motiváljuk és segítjük őket személyes célok kitűzésében és azok elérésében.

A fenti programokon túl a diákjaink a külföldi továbbtanuláshoz is minden segítséget megkapnak. Az Engame-es gyerekek legnagyobb része külföldi egyetemen tervezi a jövőjét, amelyhez már az első évfolyamtól minden segítséget megadunk. 

  • Segítünk kiválasztani a megfelelő célországot és egyetemet. Figyelembe vesszük a diákjaink készségeit, képességeit és preferenciáit.
  • Segítünk a felkészülésben, önéletrajz írásban, profilépítésben.
  • Olyan foglalkozásokat, iskolán kívüli tevékenységeket ajánlunk, amik támogatják a sikeres egyetemi jelentkezést.

Évfolyam

Milyen új kihívások várnak a gyerekre?

Hogy támogat az Engame?

9.

új környezet, új közösség

új elvárások a tanulást illetően, amelyhez új tanulási módszereket kell elsajátítani

nagyobb önállóság

csoportos és egyéni mentorálás

csoportos projektek, amelyek segítségével a csapatban dolgozás képességét erősítjük 

szakmai, orientációt támogató események (Field Trip, Meet The Expert)

10.

orientáció, fakultáció választás.

a kamaszoknak már meg kell határoznia az elsődleges preferenciáit

egyéni mentorálás

kiscsoportos projektek (csapatmunka)

szakmai, orientációt támogató események (Field Trip, Meet The Expert)

workshopok, amelyek segítségével a tudatos pályaválasztáshoz elengedhetetlen soft skilleket fejlesztjük

11.

orientáció, pályaválasztás, intenzívebb felkészülés, felvételi felkészülés

választható szemináriumok negyedévenként (tematikus orientációt támogató tudás)

egyéni mentorálás

szakmai, orientációt támogató események (Field Trip, Meet The Expert)

soft skill workshopok

12.

pályaválasztás, felvételi felkészülés

teljesen egyénre szabott támogatás, egyéni mentorálás

szakmai, orientációt támogató események (FT, MTE)

Amennyiben szeretnéd megismerni még részletesebben az Engame Akadémia működését, szeretettel várunk következő nyílt napunkra, ahol megtudhatod, hogy mi mindenben támogatjuk a középiskolásokat.

Hasonló cikkek

Ilyen érzés megnyerni a Startup Challenge-et

Véget ért a 2024-es középiskolásoknak szóló nívós ötletversenyünk, ahol ezúttal egy jogi dokumentumelemző és összefoglaló alkalmazás ötlete vitte el a pálmát. A harmadik alkalommal megrendezett megmérettetés döntőjébe ezúttal tizenkét nagyon jól kidolgozott, valós problémákra megoldást nyújtó elképzelés jutott be.

Tovább olvasom »