Gavel Club az Engame Akadémián
A Toastmasters International egy nonprofit szervezet, mely a vezetői -, és nyilvános beszéd készségeket fejleszti. Világszerte 149 országban 15 800 Toastmaster klub létezik, melyeknek együttesen

“A fiatal generáció jövőjéről ne az idősebb döntsön” – ez volt Az EU és a jövőd vitaverseny nyertes csapatának nyitógondolata. Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó
Márkkal, a Coding Society vezetőjével az Engame diákklubjainak életéről és vezetéséről beszélgettünk.
Diákunk, Merész Flóra Engame projektje részeként Potyó Imrével, az Év természetfotósával készített interjút.
Freshman (9.) évfolyamunk foglalkozásán perspektívákkal és álhírekkel foglalkoztunk – diákjaink is gyártottak néhány szórakoztató álhírt.
A 2019/20-as tanévben Sophomore, azaz 10. évfolyamos diákunk, Gönczi Gergely projektjeként egy saját gitárt épített. Interjúnkban Gergő a projekt ötletéről és megvalósításáról mesél.
Az önéletrajz kulcsfontosságú, hiszen belépőként szolgál állásokhoz és egyetemi képzésekhez is – de hogyan is készül a jó önéletrajz?
2019-ben 4. alkalommal került megrendezésre a Project Expo az Engame Akadémián, ahol vállalkozó kedvű diákjaink tavaly készült projektjeiket mutatták be. Ezek a színházi rendezéstől a kémiai kísérleteken át a saját könyvekig és játékgépekig változatos témákat fedtek le.
Sokat hallunk arról, hogy az oktatás mostani legnagyobb kihívása, hogy olyan komplex készségekre tanítsa a diákokat, amelyekkel a jövőben még egy mesterséges intelligenciával rendelkező gép
Kommunikáció, kritikai gondolkodás, kollaboráció, kreativitás – ezekre van szüksége egy 21. századi diáknak. Íme 5+1 ok, amiért elengedhetetlenül fontos a kritikai gondolkodás.
Oktatási programunk fontos eleme, hogy diákjaink saját projekteken dolgoznak. A Project Expo az a rendezvény, melynek keretén belül mutatják be diákjaink önálló projektjeiket, kutatásaikat, vállalkozásötleteiket
Az Engame Akadémia fókuszában a: készségfejlesztés, pályaorientáció, magabiztos nyelvtudás és (külföldi) továbbtanulásra felkészítés áll. Mindegyik kifejezés több dolgot foglal magába, így a készségfejlesztés sem egy

Honlapunkon folyamatosan tájékozódhatsz a programunk részleteiről, a felvételi menetéről és a legújabb híreinkről is! A jelentkezési határidő előtt ezekre érdemes figyelni és felkészülni az utolsó nagy
© EngAme Akadémia Kft. – Minden jog fenntartva! | Impresszum | ÁSZF | Felnőttképzési tájékoztató | Adatkezelési tájékoztató | Süti tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.