Közösség, fejlődés, tudás: Coding Society interjú

Az Engame évfolyamokon átívelő diákklubjai, azaz az society-k diákközösségünk életének egyik fontos színterét alkotják. A society-k lehetőséget adnak diákjainknak, hogy megismerkedjenek hozzájuk hasonló érdeklődésű diákokkal, közös célokért dolgozzanak és mélyebben beleássák magukat az őket leginkább foglalkoztató kérdésekbe.

Bartos Márkkal, a Coding Society vezetőjével a diákklubokról beszélgettünk.

Mit takar és mivel foglalkozik egy engame-es society?

Az Engame society-k az Engame támogatásával működő Engamerekből álló „diákklubok”. Ezek a societyk rendszeresen találkoznak és 1-1 közös téma tartja őket össze, például a fotózás, a pszichológia vagy esetemben a kódolás.

A diákok kipróbálhatják magukat különböző szerepekben, mely a pályaorientáció szempontjából kifejezetten előnyös.

De nem muszáj mindig mindennek kemény munkának lennie, a society-kbe kikapcsolódni és egy új hobbit felfedezni is mehetnek az Engamerek.

Honnan jött az ötlet, hogy te magad is klubot alapíts?

Én Senior évben csatlakoztam az Engame-hez és megfogadtam, hogy mindenre igent mondok.

Nyár vége felé kezdtem el kódolni, és amint meghallottam, hogy van lehetőség society-t indítani, szinte azonnal jött a Coding Society ötlete: egy közösség, ami összetartja a kódolókat, segíti egymást és közösen projekteket készít.

Mivel foglalkozott a Coding Society idén?

Mivel az IT és a kódolás hatalmas terület, így év elején közösen a society tagokkal átbeszéltük, hogy melyik irányágra fókuszáljunk. Megtanultunk egy közös nyelvet, a Python-t. Volt aki nulláról a society miatt tanulta meg, de volt olyan is, aki már évek óta kódolt benne magas szinten.

Mivel a cél valami „kézzel fogható” és felmutatható készítése volt, így két nagyobb projektünk volt idén: egy Python program és egy honlap készítése közösen. Mindkettőt agilis módszertannal menedzseltük a nagyobb szoftvercégek mintájára, így a tagok már most gyakorlati tapasztalatot szerezhettek a területen.

Milyen feladataid voltak, mint society leader?

Society Leaderként össze kellett egyeztetnem a tagok időbeosztását, a megfelelő időpontba az Engamen keresztül Zoom szobát kellett foglalnom, meg kellett terveznem a meetingek agendáját és folyamatosan a rövid és hosszú távú céljainkat kellett figyelnem, miután ezeket megszavaztattam a tagokkal. Továbbá, folyamatosan igyekeznem kellett a közösséget összetartanom, bátorítani őket arra, hogy nyissanak egymás felé.

Segített ezek kézben tartásában az Engame ‘Society Leadershop Training’-je?

Rengeteget! Society leaderként két fajta trainingen vehettem részt az év folyamán: az egyik a különböző vezetési stílusokra és ezek pszichológiai hátterére koncentrált, a másik pedig a societyn belüli és kívüli kommunikációra.

Minden alkalom végén, a „tananyag” átvétele után a tanárral és a többi leaderrel együtt átbeszéltük, hogy a saját society-nkre hogyan alkalmazhatjuk gyakorlatban a tanultakat.

Ezek a trainingek végigkísértek minket az év folyamán, így mindig reflektálhattunk arra, hogy az új tudást hogyan tudtuk alkalmazni és persze az újonnan felmerülő kérdéseink is válaszra találtak.

Mit tanácsolnál azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy csatlakozzanak egy klubhoz, vagy új society-t alapítsanak?

Mindenképp tegyék meg! Egy nagyon jó közösség alakulhat ki egy-egy téma köré, ahol egymást tudják a tagok fejleszteni és új tudásra tehetnek szert. Az pedig már csak mellékes, hogy egy CV-ben hatalmas előnyt jelent az egyetemi felvételi során.

A society vezetőknek pedig azt tanácsolom, hogy szorozzák fel kettővel a tervezett időt és azzal számoljanak. Nem is gondolná az ember, mennyi időt elvisz a meetingek tervezése és az új témák gyűjtése. Persze ezt mind élvezi az ember és megéri a közösség miatt, de végzős évben azért már szűkösebb az ember időbeosztása. Seniorként érdemes egy co-leadert keresni, aki az érettségi közeledtével átveszi a vezetést.


Nem vagy még #Engamer? Vegyél részt nyílt napunkon, és nézd meg, mit adhat neked az Engame!

Oktatási programunk pályaválasztást és továbbtanulási döntést segítő programokkal, valamint a való élethez, felvételhez és egyetemi tanulmányokhoz elengedhetetlen készségek és nyelvtudás fejlesztésével támogatja diákjainkat, hogy megtalálják útjukat és elérhessék céljaikat.

Regisztráció nyílt napunkra >>

Hasonló cikkek

Ilyen érzés megnyerni a Startup Challenge-et

Véget ért a 2024-es középiskolásoknak szóló nívós ötletversenyünk, ahol ezúttal egy jogi dokumentumelemző és összefoglaló alkalmazás ötlete vitte el a pálmát. A harmadik alkalommal megrendezett megmérettetés döntőjébe ezúttal tizenkét nagyon jól kidolgozott, valós problémákra megoldást nyújtó elképzelés jutott be.

Tovább olvasom »