15 szempont a középiskolai pályaválasztásról
Már a zsebedben van egy olyan technológia, amely rengeteg információval lát el, hogy megkönnyítse döntéseid az étkezésen át az utazások szervezéséig. Azonban vannak olyan döntések,

“Szülői szempontból a keretek és a szabadság egyensúlyának megtalálásán túl az egyik legnehezebb feladat az elérhetőség és a jelenlét biztosítása. Egy kamasz ugyanis épp szeretne

Egy baráti beszélgetés során felmerült egy történet. Az egyik résztvevő elmesélte, hogy az ismerősei kamasz gyerekeivel beszélgetett, akik arról panaszkodtak, hogy a szüleik mennyire megváltoztak

Folyton a telefonját nyomkodja! Ki sem lehet robbantani a képernyő elől? Ha kamasz gyereked van, akkor neked is ismerősek lehetnek ezek a helyzetek. Minden nap

A pályaorientáció és a középiskolai felvételi mind a diákok, mind a szülők számára hatalmas megerőltetés. Kezdődik az iskolaválasztás körüli feladatokkal, a nyílt napokkal, a felvételi

Előadásunk felvételéből megismerheted az asszertív kommunikáció alapjait, és hogy hogyan folytass építő interakciókat kamasz gyermekeddel.

Mi lenne, ha a kamaszkort nem egy kiszámíthatatlan és nehéz korszakként közelítenénk meg, hanem megpróbálnánk megkeresni a helyét a gyerekkor és a felnőttkor kihívásai között

A pályaválasztás komoly döntés, ebből fakadóan a konfliktusok is gyakoriak körülötte a középiskola éveiben. Mit tegyünk, ha úgy érezzük, rosszul választ a gyerek?

Az iskolai szorongás, a vizsgadrukk sok diákot érint – a stresszkezelés azonban tanulható. Így ismerd fel és kezeld a stresszt!

2019-ben több alkalommal szerveztünk szülőknek szóló előadásokat. Olvassátok el az összefoglalót a gyermekjogokról, vendégünk dr. Sánta Nóra gyermekjogász volt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány képviseletében. Mint honlapjukon