Neked sikerül szót érteni egy kamasszal?

Egy baráti beszélgetés során felmerült egy történet. Az egyik résztvevő elmesélte, hogy az ismerősei kamasz gyerekeivel beszélgetett, akik arról panaszkodtak, hogy a szüleik mennyire megváltoztak és milyen nehéz velük szót érteni.

Milyen érdekes, ugye? A kamasz gyerekek azt látják, hogy a szüleik fordultak ki önmagukból, rosszul reagálnak helyzetekre, a szülők pedig pont fordítva érzékelik ugyanezt.


Érzelmi változékonyság

A kamaszok a hormonváltozások miatt és életkori sajátosságból kifolyólag is egy érzelmi hullámvasúton ülnek. Emiatt a reakcióik szélsőségesek, változékonyak, erős érzelmi töltetűek. Ezt a szülőknek nagyon nehéz kezelni, hiszen nem ehhez szoktak hozzá. A hangulatváltozásokhoz igazodni nem egyszerű, feszültséggel és frusztrációval teli. Ez pedig nagyon megnehezíti a nyitott, őszinte kommunikációt.

Stressz, szorongás, folyamatos teljesítménykényszer

A tizenéves korosztály rengeteg stressznek van kitéve, nem csak az iskolában. Kellőképp széles rálátással vannak a világ működésére, nyomasztja őket a jövő, a továbbtanulás, a felnőttkor. A folyamatos szorongás pedig feszültséggel teli légkört teremt.

Kényes témák, megváltozott érdeklődési kör

Az olyan kényes témák, mint a szexualitás, a drogok használata, vagy az alkoholfogyasztás már bőven jelen vannak a kamaszok életében, és ezekről érdemes is beszélgetni velük. Ezek a témák azonban kényelmetlenek, zavarba hozzák a kamaszokat. Szülőként pontosan látjuk a veszélyeket, de azt is tudjuk, hogy minél inkább kioktatólag, és ítélkezéssel telve kommunikálunk ezekről, annál kevésbé lesz őszinte a kamasz kommunikációja. Ezen a vékony jégen egyensúlyozni egy szülőnek sem könnyű.

Mire figyelj a beszélgetés során?

Az Engame Akadémián csak kamasz gyerekekkel dolgozunk, így az elmúlt évek során leszűrtünk néhány tanulságot arra vonatkozóan, hogyan lehet velük úgy kommunikálni, hogy ne zárkózzanak el. Ezeket osztjuk most meg veletek. Fontos, hogy a felsorolás nem teljeskörű. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor végképp nem boldogulsz. Ilyenkor érdemes szakember segítségét és tanácsait kérni.

Értő, figyelemmel teli hallgatás

Hallgass, mielőtt beszélni kezdenél. Figyelemmel, empátiával és türelemmel hallgasd végig a kamasz mondanivalóját, ne vágj közbe, ne akard rögtön elmondani neki, hogy mit hogyan kell csinálni. Csak hallgasd végig. A kamaszoknak bizalmi légkörre van szüksége, az aktív hallgatással pedig segíted őt abban, hogy biztonságban érezze magát.

Türelem

Tudjuk, hogy ez a legnehezebb, főleg, hogy a kamaszok az érzelmi viharaik miatt néha hevesek és ellentmondásosak. Akkor jársz a legjobban, ha nyugodt, higgadt maradsz és nem hagyod, hogy az érzelmi reakciói hatással legyenek rád. 

Empátia

Vedd fel az ő szemüvegét a beszélgetés időtartamára és próbáld meg az ő oldaláról látni és értékelni a dolgokat. Az empátia segítségével a kamasz úgy érzi, hogy megérted őt, ezáltal sokkal nyitottabb lesz feléd. Ráadásul ezzel segítséget nyújtasz a megfelelő önértékelés kialakításában is, valamint megtanítod arra, hogy ő is megfelelő empátiával forduljon a világ felé. 

Érdemes tehát először kérdezned. A bizalom mellett a megértést is segíti, ha jobban megismered a gyermeked álláspontját. Tegyél fel pontosító kérdéseket, hogy minden részletet jól érts és pontosan lásd. Kérdezd meg, hogy érzi magát a gyermeked az adott szituációban, mit gondol, miért úgy alakultak a dolgok ahogy. És nem utolsó sorban kérdezd meg, miben van szüksége segítségre, támogatásra.

Ítélkezésmentes beszélgetés

Szülőként hajlamosak vagyunk rögtön ítélni, a beszélgetést pedig elvinni abba az irányba, hogy adott dolgot hogyan kellett volna véleményünk szerint megoldani. Az ítélkezés azonnal bezárja a kamaszt, bizalmatlanságot  és bizonytalanságot szül. A veled való kommunikáció legyen a kamasz számára egy olyan tér, ahol bátran kifejezheti magát, és őszintén beszélhet az aggodalmairól, gondolatairól. 

Az időzítés fontossága

Lehet, hogy a mélyebb  beszélgetéseknek nem akkor van az ideje, amikor a kamasz éppen hazaesik az iskolából, edzésről. És nem is akkor, amikor te még fél lábbal és gondolatban egészen a munkahelyeden vagy. Mély, érzékeny témák feszegetéséhez nyugodt, feszültségmentes légkörre van szükség, minden más esetben vita, konfliktus keveredik az amúgy fontos kommunikációs helyzetből. 

Korlátozd a tanácsadást

A “bezzeg, amikor én fiatal voltam”, “ezt nem így kell csinálni”, “majd én megmondom, hogy mit csinálj” kezdetű mondatok nem vezetnek eredményre. A tanácsadás helyett inkább oszd meg a tapasztalataidat, mesélj releváns történeteket, és beszélgess. A tanácsok osztogatása egy kamasznál inkább bezárkózást, és bizalomvesztést eredményez.

Bár mindennél fontosabb az empátia és a megértés, ha a gyereked veszélyes, káros döntést hoz, vagy nagyon rossz úton jár, ne félj beavatkozni, vagy akár segítséget kérni. 

Ha végképp nem boldogulsz…

Előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerülsz, amikor végképp nem tudod szóra bírni a kamasz gyerekedet, hiába próbálsz meg bármit, Ilyenkor érdemes segítséget kérned. Mutatunk néhány olyan fórumot, ahol további tájékoztatást és segítő jobbot kaphatsz.

Fordulj bátran az iskolához

A kamasz az iskolában tölti a legtöbb idejét, ahova te is bátran fordulhatsz információkért. Az iskolában dolgozó szakemberek a segítségedre lesznek az elakadások megoldásában.

Mentális egészséggel foglalkozó szakemberek

Ha súlyosabb problémákkal küzdötök, akkor érdemes mentális egészséggel foglalkozó szakembert, kommunikációt segítő mediátort felkeresni. Fontos azonban, hogy ha a kamaszt is be szeretnéd vonni a segítő folyamatba, akkor erről mindenképp kommunikálnotok kell. A terápia és a mediáció akkor lehet sikeres, ha minden fél beleteszi a munkát és egyetért abban, hogy a helyzetet meg kell oldani. 

Szülői közösségek, szervezetek

Csatlakozz szülői közösségekhez, ahol a veled egy cipőben járókkal tudtok tapasztalatot cserélni. Ezek a közösségek biztonságot adnak, rengeteg tanulsággal szolgálnak. Természetesen nem helyettesítik a szakembereket.

Amitől viszont nagyon óvunk, hogy a súlyosabb kommunikációs problémák, elakadások esetében teljes egészében az internetre bízd magad. Az online elérhető anyagok ugyan szolgálnak támogatással és adhatnak jó szempontokat, de általában általánosak. Abban azonban a segítségedre lehetnek, hogy eldöntsd, merre érdemes tovább menned.


Összegzés

A kamaszkor sem a szülőnek, sem a gyereknek nem könnyű időszak. Az egymás iránti bizalom, az alkalmazkodás és a megfelelő kommunikáció azonban segít nektek átjutni a nehézségeken és megoldani a lehetetlennek tűnő problémákat is.

Amennyiben érdekel, hogy az Engame Akadémia hogyan támogatja a kamasz korosztály kibontakozását, látogass el nyílt napunkra és olvass rólunk weboldalunkon.

Hasonló cikkek

Ilyen érzés megnyerni a Startup Challenge-et

Véget ért a 2024-es középiskolásoknak szóló nívós ötletversenyünk, ahol ezúttal egy jogi dokumentumelemző és összefoglaló alkalmazás ötlete vitte el a pálmát. A harmadik alkalommal megrendezett megmérettetés döntőjébe ezúttal tizenkét nagyon jól kidolgozott, valós problémákra megoldást nyújtó elképzelés jutott be.

Tovább olvasom »