Gitárépítő projekt – interjú Gönczi Gergellyel
A 2019/20-as tanévben Sophomore, azaz 10. évfolyamos diákunk, Gönczi Gergely projektjeként egy saját gitárt épített. Interjúnkban Gergő a projekt ötletéről és megvalósításáról mesél.

Hogyan fest a Cambridge-i Egyetem felvételi és interjú? Mi kerül a jelentkezési anyagba? Blanka a sikeres felvételi folyamatról és a felkészülésről mesél.
A pályaválasztás komoly döntés, ebből fakadóan a konfliktusok is gyakoriak körülötte a középiskola éveiben. Mit tegyünk, ha úgy érezzük, rosszul választ a gyerek?
Hogyan kezdjünk neki a pályaválasztásnak? Mit tegyünk, ha bizonytalanak vagyunk? A kérdésekről volt diákunkkal, Keresztesi Katával beszélgettünk.
Ismerd meg jobban lehetőségeidet, mielőtt döntenél!
2016-os interjú Az Engame Akadémia 2010 óta segíti a fiatalokat abban, hogy álmaikat megvalósítva külföldön tanulhassanak tovább. Kezdetben csak az egyetem kiválasztásához és a felvételi
Eleinte még csak a dömperek és a markolók világa ragadta magával, majd átnyergelt az Aston Martinokra és más komoly járgányokra. 17 évesen gyakornoknak szegődött egy
Érdeklődése a programozás és a mesterséges intelligencia által felvetett kérdések iránt már a középiskola alatt kiütközött. A gimnázium utolsó évére az elméleti fizika iránti erős
Egykori diákunkkal, 2015-ben beszélgettünk, akkori interjúnkat olvashatjátok: Palasik Róbert 2013-ban, 18 évesen Nemzetközi Filozófiai Olimpiát nyert, és meghívott előadója volt a TedXYouth@Budapestnek. Jelenleg a világ
Interjúnkban Class of 2014-es diákunkat, Thamó Emesét mutatjuk be, aki októberben már a University of Cambridge-en kezdi meg tanulmányait matematika szakon. Motivációiról, jövőképéről, a felvételi
“Az, hogy a problémát megoldom-e, nem attól függ, hogy mi jár érte – azért kezdek neki, mert kíváncsi vagyok a megoldásra.” Nehéz, de nem lehetetlen
Dávid, diákunk 19 évesen saját portfóliót kezel, előadásokat tart, szakmai blogot ír angolul és otthonosan mozog az üzleti és tech-világ eseményei között.

Korábbi interjúnk Jánosi Dáviddal, az University of Bath építész hallgatójával: Jánosi Dávid mentoráltunk 2013 őszén kezdi meg építész képzését a University of Bath-on, amely ezen
Interjú korábbi mentorunkkal, Péli Péterrel, aki a Harvardon végezte négy éves alapképzését, a chicagoi egyetemen pedig mesterképzését.
© EngAme Akadémia Kft. – Minden jog fenntartva! | Impresszum | ÁSZF | Felnőttképzési tájékoztató | Adatkezelési tájékoztató | Süti tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.