Project Expo 2018 – gyógyító kutyáktól a gazdasági életciklusokig

Oktatási programunk fontos eleme, hogy diákjaink saját projekteken dolgoznak. A Project Expo az a rendezvény, melynek keretén belül mutatják be diákjaink önálló projektjeiket, kutatásaikat, vállalkozásötleteiket és az általuk szervezett eseményeket.

A középiskolásoknak szóló programunk során az utolsó negyedévben diákjaink mindig egy projekt kidolgozásával és megvalósításával foglalkoznak, a Project Expo alkalmával pedig ezeket mutatják be a nagyközönségnek.

Oktatási koordinátorunk, Judit megnyitó beszédében megfogalmazta, hogy miért is különösen fontosak nekünk ezek az események.

“Oktatási filozófiánk egyik alapköve a projektmunka. A mai munkaerőpiaci helyzetben különösen fontos a projektalapú és csapatban való munkavégzés fejlesztése.

A kritikus gondolkodás, a kommunikációs, szervező- és prezentációs készséget mentoraink szakmai segítségével fejlesztik diákjaink, mindeközben pedig megtanulják a hatékony időmenedzsmentet, a határidők fontosságát is, amikor pedig már közel a cél, és a projekt megvalósulni, olykor életre kelni látszik, az motiváló erőként hat, sikerélményt ad.”

Feszült figyelem a teremben, mindenki kíváncsi az év legjobb projektjeire.

A prezentációk sorát Barta Lilla Senior évfolyamos diákunk kezdte meg a “Fraktálok a természetben” című kutatóprojektje bemutatásával. Lillától megtudtuk, hogy a topológia ezen résztudománya az asztrofizikától kezdve egészen az utcai fákig mindenhol tetten érhető. A vizsgálat alapja egy elméleti áttekintés volt, de a gyakorlati alkalmazás volt a kutatási kérdés fókusza, így láthattunk képeket a prezentációjában Anglia tengerpartjáról, valamit csigaházat, falon lévő repedést is, amelyeket Lilla saját maga fotózott. A biológián túl a bemutató másik fő témája az asztrofizika volt. Megtudtuk, hogy a bolygóképződés is a fraktálok szabályrendszerével leírható folyamat.

A második bemutató Novák Anett projektje volt, aki a fantasy könyvek világába kalauzolt el minket és a feminizmus szűrőjén keresztül mutatta be a jellemzőit. A kutatás fő témája a feminizmus és az irodalom kapcsolatának feltárása volt az “A Nőstényoroszlán éneke” című könyvsorozatban. Megtudtuk, hogy a karakteres főhősnő magában hordozza a feminizmus három fő korszakát, valamint a fogamzásgátlás kérdése is érintett téma a könyvekben.

„Hiábavalóságok hiábavalósága” – láttuk a prezentáció címét és mindannyian érdeklődve néztük Bányai Sárát, hogy megtudjuk, mit is rejt ez a titokzatos cím. Sára a mai materialista világnézet visszásságaira szeretné felhívni a figyelmet a projektjével. Készített egy kis szekrényt, amit csak újrahasznosított tárgyak segítségével hozott létre, ezáltal új funkciót, új értelmet adva nekik. “Az én után már nem a te következik, hanem az enyém”- mondta Sára, elgondolkodtatva ezzel a teljes nézőközönségét.

A következő projekt egy tanulásmódszertani ismertető volt. A Diák Önfejlesztő Gyakorlati Ismeretterjesztés nevet viselő csapat tagjai arra vállalkoztak, hogy közvetítsék társaiknak a különböző tanulási technikákat a hatékonyabb, gyorsabb memorizálás és megértés érdekében. Szerveztek három eseményt, ahol különböző technikákat mutattak be és próbáltattak ki diáktársaikkal, ezzel motiválva őket arra, hogy próbálkozzanak más módszerekkel is tanulmányaik során. A prezentáció során bevezetést kaptunk azokba a külső körülményekbe is, amelyek befolyásolhatják a tanulási folyamat hatékonyságát, megtudtuk például, hogy a rágózás segít memorizálni a tanulnivalót.

Szőke Míra az emlékezet működését vázolta fel nekünk prezentációja során. Egy érzékletes példán keresztül az agyban lévő neuronok működését ismertette az emlékezés folyamatában. Míra projektje keretében egy sejtbiológus professzorral is beszélgetett, aki arra hívta fel a figyelmét, hogy az alvás milyen fontos szerepet játszik az információk átvitelében a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába. Beszélt még a 21. század technológiai fejlődéséről, és hogy ez miként változtatja meg az emlékezés folyamatát is.

„A gazdasági életciklusok története” címet viselő prezentációt Szilárd Pálma mutatta be nekünk a kutatómunkája alapján. A projekt fő témája a gazdasági ciklusok kialakulásának és periodicitásának megértése volt. Pálma két válságot is elemzett munkájában, így megtudhattuk, hogy minden válságnak más megoldási metódusa van, így különösen nehéz ezeket megalkotni, de a gazdasági szektor minden résztvevőjének együttműködve kell ezeket kidolgozni.

Bérdi Jázmin prezentációjának bemutatását mély csend övezte. Jázmin egy jogi eset dokumentációjának feldolgozását választotta, így megismertük részleteiben a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok büntetőeljárási jegyzőkönyveit. Bár a projekt nagyon mélyen érintette a brutális jegyzőkönyvek feldolgozása miatt, a célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a szélsőséges eszmék káros mivoltára, hogy a jövőben megelőzhetőek legyenek az ilyen jellegű bűncselekmények.

„Mit gondolsz rólam?” – tette fel a kérdést bemutatója során Pakocs Dominika, és megtudtuk tőle, mennyire is vagyunk előítéletesek a mindennapjainkban. A kutatómunka során Dominika több fotót készített saját magáról sminkben és anélkül, szemüvegben és nélküle, valamint semleges arccal és mosolyogva. Egy online kérdőív segítségével mérte fel, hogy ezeknek a jellemzőknek a kombinációi milyen összbenyomást keltenek a kitöltőkben. Ha mosolyogsz, kedves vagy, ha szemüveget hordasz, akkor bölcsebbnek tűnsz – vonta le a következtetést, ezzel rámutatva, hogy milyen erősen sztereotipizálunk embereket a külső jegyeik alapján.

Kedves Tamara és Kovács Judit projektje a kutyák emberre gyakorolt biológiai és pszichológiai hatását vizsgálta. Egy online kérdőív és egy esemény szervezése mellett döntöttek annak érdekében, hogy bizonyítani tudják hipotézisüket, ami sikerült is. Az esemény során fotókat készítettek a résztvevőkről és megmérték a vérnyomásukat, majd a kutyákkal töltött idő után megismételték a vizsgálatot. Az eredmény: lényegesen alacsonyabb lett a résztvevők pulzusa, és az utána készült fotókon is nyugodtabbnak, boldogabbnak tűnnek.

A projektek prezentálása során ismét bebizonyosodott számunkra, hogy a diákok mennyire sokszínűek és milyen kimagasló eredményeket érhetnek el, ha szakmai segítséget és támogatást kapnak. Büszkék vagyunk rájuk, amiért ilyen komoly kutatási témákba is bele mernek nyúlni és ezalatt olyan készségeket sajátítanak el, amelyekre a későbbiekben bátran támaszkodhatnak.

Számodra is érdekes lenne egy ilyen lehetőség? Tudj meg többet oktatási programunkról!

Hasonló cikkek

Külföldi tanulmányok és zene: Utam a színpadra és tovább

A zenei tehetség és a sokoldalúság találkozása egy fiatal lány történetében, aki úgy döntött, hogy az érettségi után követi szenvedélyét a zene világában. Miként alakította Blanka karrierjét az Engame Akadémia, és milyen kihívásokkal nézett szembe, amikor végre elindult álmai megvalósításának útján? Ismerd meg, hogyan talált rá valódi önmagára, és és mi inspirálja a következő lépéseire!

Tovább olvasom »