Megteheti ezt a tanár? Mit tegyek, ha bántanak a suliban? Mi számít szexuális zaklatásnak? Kitől kérhetek segítséget?
Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, gyerekként és szülőként is nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a kiskorúak jogaival – hiszen csak így biztosíthatjuk ezek betartását, és védhetjük meg a gyerekek testi és lelki jólétét.
Milyen jogai vannak a gyerekeknek?
2019 november 20-án lett harmincéves az ENSZ Gyermekjogi egyezménye, amely Magyarországon is 1991 a gyermekek alapvető jogait. Ezeket három fő alappillére van: a biztonság, az ellátás és gondozás.
Oktatási programunk részeként diákjainkkal rendszeres cég- és szervezetlátogatásunk ezen alkalmával a Hintalovon Alapítványnál jártunk. A szervezet a gyermekek jogainak védelmével foglalkozik, elsősorban az erőszaktól való védelem, az oktatáshoz való jog és a gyerekparticipáció területein. A szervezetnél Hintalovon jogászai és munkatársai a gyermekjogokról általában és a szervezet működéséről meséltek, valamint megválaszolták a diákok személyes kérdéseit.
Cikkünkben a középiskolás diákokat leginkább érintő problémákat mutatjuk be, amelyeknek jogi vonzatával szülőként vagy középiskolásként rendkívül fontos, hogy tisztában legyünk, valamint megmutatjuk, kihez fordulhatunk és mit tehetünk.
Gyermekjogok az iskolában
Egy diák kérdésére választ kapva kiderült, hogy nem jogszerű, ha a tanár a tanulmányi eredménytől, tudástól függetlenül ad érdemjegyet. Ebben a történetben például egy egész osztálynak kapott egyest néhány diák magatartása miatt. Bár a tett igazságtalanságát érezték, az osztály mégse lépett fel a jogaiért – mivel nem voltak tisztában vele, hogy ehhez joguk van.
Sok mindennapi probléma merül fel az iskolákban, amihez fontos lenne, hogy a diákok ismerjék a jogaikat – főleg azokban az esetekben, ahol nem csak érdemjegyekről, hanem a gyerekek testi és lelki egészségéről van szó.
A gyermekvédelmi törvény értelmében bántalmazás eseteiben zéró tolerancia él. Gyermekbántalmazásnak minősül a fizikai, a szexuális és a lelki erőszak is. Ezen túl a gyereknek joga van ‘méltósága tiszteletben tartásához’ – tehát az sem elfogadható, ha egy tanár az iskolában megalázóan, lekezelően minősíti a diákot.
Nincs rendben tehát, ha a tanár “süllyedj el” típusú, megalázó, a gyermek önértékelését romboló megjegyzéseket tesz.
A pedagógusok sokszor nincsenek is tisztában azzal, hogy ezek a verbális megnyilvánulások is lehetnek jogszerűek, vagy hogy pontosan milyen hatása lehet ennek egy gyerekre – ezek könnyen vezethetnek többek között szorongáshoz vagy önértékelési problémákhoz.
Emellett sajnos a diákok körében is gyakran előfordul nem csak a testi, de a lelki erőszak is. A fiatalabbak között egyre gyakoribb az online zaklatás mértéke is, amelyre sajnos a szülőknek, és a tanároknak sincs nagyon rálátása.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy a gyerek tudja, hogy ilyen esetekben segítséget kell kérnie – és hogy legyen is kitől.
Kihez fordulhatunk bántalmazás esetén?
Ideális esetben a kiskorú ismer olyan felnőttet, akihez bizalommal fordulhat bántalmazás esetén, de vannak kijelölt szereplők, akik kifejezetten azért vannak, hogy segítsenek. Sajnos sok esetben a gyerekek nincsenek tisztában ezzel, vagy nem tudják, hogyan érhetik el ezeket a felnőtteket anonim módon.
Amennyiben egy gyermeket bántalmazás ér, segítséget kérhet az iskolai szociális munkástól. A szociális munkás nem az iskolával van jogviszonyban, hanem a Gyermekjóléti Szolgálat alkalmazottja, így a tanári kartól és igazgatóságtól függetlenül tudja a gyermek helyzetét segíteni és érdekeit képviselni.
A Hintalovon tett látogatás alatt kiderült, hogy minden 600 fő feletti iskolának kötelező jelleggel alkalmaznia kell szociális munkást teljes állásban. A szociális munkás mellett a gyerekek iskolapszichológushoz is fordulhatnak, aki bántalmazás, vagy gyermekjogok megsértése esetén össze tudja köttetni a gyermeket a megfelelő szervezetekkel..
A gyerek biztonságérzetéhez a legfontosabb, hogy érezze, a szava komolyan van véve, és hogy a tetteknek következményei lesznek.
A gyermekjogok keretrendszerével pedig mind a szülők, tanárok és a diákok is tisztában kell, hogy legyenek.
Kényes téma: a szexualitás
A szexről való beszélgetés azonban szülőknek és gyerekeknek is zavarba ejtő tud lenni, és sok esetben sajnos tabuk övezik. A szexualitás azonban olyan téma, amely minden kamaszt foglalkoztat – így nem lehet nem foglalkozni vele.
A klasszikus felvilágosító órák azonban sok esetben inkább elrettentő jellegűek, és nem egyenlőek a szexedukációval.
Egy tizenévesnek nem csak információra van szüksége a szexről, de nagyon fontos az is, hogy megbeszélhesse valakivel a testképpel, kapcsolatokkal, szerelemmel és szexualitással kapcsolatos kérdéseit.
Kivel beszélhetek a szexről? Hogyan beszéljünk a szexről?
A szexről kapcsolatos kérdéseket személyes jellegük, intimitásuk, valamint a témát övező tabuk miatt a kamaszok sokszor senkivel nem tudják megvitatni.
A Hintalovon Alapítvány által működtetett Yelon ehhez szolgáltat egy biztonságos felületet.
A Yelon egy olyan szexedukációs weboldal, applikáció és chatszolgáltatás, ahol tabuk nélkül, anonim módon lehet személyesen kérdezni szakemberektől.
A név nélküli online beszélgetésben a gyerekek tabuk nélkül feltehetnek bármilyen őket foglalkoztató kérdést, amelyre személyesen kapnak válaszokat szakemberektől. Itt nem csak a szexről és szexualításról kaphatnak információt, de elmesélhetik és tanácsot kérhetnek az iskola, kapcsolatok, barátok, szülők vagy szerelem témáiban is.
A Yelon a szülők számára is segítséget nyújt a neveléssel kapcsolatos különböző témákban – mint a kommunikáció, az önbizalom, vagy az online szülőség kérdéseiben – mindezt gyerekközpontú szemlélettel.
Gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés
“Szexuális visszaélésnek nevezünk minden olyan cselekményt, amikor a felnőtt a saját vágyainak kielégítésre használ egy gyermeket.”
Így fogalmazott a Hintalovon jogi szakértője. A definíciók és jogi szövegek azonban sokszor nehezen értelmezhetőek egy gyerek számára, így az alapítvány munkatársai hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy ezek fiatalok számára is emészthető formában, könnyen elérhetőek legyen az interneten is.
Mi számít szexuális visszaélésnek, szexuális bántalmazásnak?
A zaklatás megelőzéséhez első sorban nagyon fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek vele, hogy a szexuális visszaélésnek nem csak fizikai formái vannak.
A skála rendkívül széles: ez nem csak kényelmetlen érintéseket, közeledést fedi le, hanem lehet szó verbális zaklatásról, hatalommal való visszaélésről, illetve egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az online világ veszélyeire is, köztük a képekkel való visszaélésekre.
Nagyon fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek vele, hogy erről lehet, és nagyon fontos is beszélni.
Mikor, kitől kell segítséget kérni szexuális visszaélés esetén?
A segítségkérés a szexualitáshoz kapcsolódó tabuk és szégyenérzet miatt rendkívül nehéz a fiatalok számára.
A Hintalovon Alapítvány erre a kérdésekre válaszolva készítette el ‘Ez már szexuális zaklatás?’ című kiadványát, amely segíthet eldönteni, mi számít szexuálius visszaélésnek vagy kizsákmányolásnak, valamint tanácsokat és támogatást nyújt a segítségre szorulóknak, hogy tudjanak kihez fordulni.