Gyermekjogok a digitális korban – Sánta Nóra gyermekjogász előadása

2019-ben több alkalommal szerveztünk szülőknek szóló előadásokat. Olvassátok el az összefoglalót a gyermekjogokról, vendégünk dr. Sánta Nóra gyermekjogász volt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány képviseletében. Mint honlapjukon írják, „az x, y, z generáció gyermekeit korábban nem ismert kihívások veszik körül, ami a felnőttekre is újfajta felelősséget terhel és feladatokat ró.” Nóra erről mesélt a szülőknek előadásában.

„A kutatási adatok szerint a 21. században sokan több időt töltünk képernyők előtt, mint alvással. 10 felnőtt közül 6 úgy érzi, hogy függ a digitális eszközöktől, és azt gondolja, hogy túl sok időt tölt online.

De a digitális világ nem csak a felnőttek életét változtatta meg – a gyerekek is ebben az új, digitális valóságban élnek, és ugyanúgy hat rájuk. Gyerekeink életét kiskoruktól kezdve figyelemmel kísérjük, óvjuk őket. Azonban az online világ veszélyeivel gyakran mi, a szülők sem vagyunk tisztában” –  kezdte előadását a szakember.

Azokra a friss kutatási eredményekre hivatkozott, melyekből kiderül, hogy napjainkban az európai gyerekek átlagosan napi 7 órát töltenek képernyő előtt. Maga a szám is döbbenetes, ami azonban még inkább elgondolkodtató, hogy szülőként mennyire vagyunk tisztában azzal, mit csinálnak gyermekeink ez idő alatt.

Sánta Nóra szerint ahhoz, hogy elindulhasson az ezzel kapcsolatos párbeszéd, elengedhetetlen egy közös nyelv kialakítása a generációk között, hogy a gyerekek érezzék, bizalommal fordulhatnak szüleikhez az őket aktuálisan foglalkoztató dolgokkal kapcsolatban, legyen az a legújabb mém vagy szivárványmacskás videó. Mint fogalmazott, ha azt akarjuk, hogy a jövőben is nyissanak felénk, akkor

„ne az ‘Úristen!’ legyen a zsigeri reakció.”

Ezt támasztja alá a Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából 2016-ban készült A digitális világ veszélyei című kutatás is, amely az internethasználattal kapcsolatos ismereteket, tapasztalatokat vizsgálta a XII. kerületben élő 9-18 éves fiatalok, szüleik és pedagógusaik körében.

A felmérésből kirajzolódott többek között, hogy a szülők 49%-a szerint ők rendszeresen beszélgetnek gyermekükkel arról, hogy mely weboldalakban bízhat, 41% néha, míg 7% soha nem teszi ezt meg. A gyerekek válasza ezzel szemben egész más képet mutatott ugyanebben a kérdésben: mindössze 10% mondta, hogy gyakran beszélnek velük erről a szüleik, 37% szerint néha, 53% pedig úgy nyilatkozott, hogy soha nem kerül szóba ilyesmi.

Igény pedig lenne rá mindkét oldalról, csak más-más keretek között. Sánta Nóra hangsúlyozta, hogy szülőként el kell fogadnunk: az internetet és a digitális eszközöket nem lehet teljesen kizárni a mai gyerekek életéből, egyensúlyt kell tehát találnunk a saját és a gyermekünk igényei között. Hozzunk egyértelmű szabályokat, amiket közösen, a gyerekeket is bevonva készítünk el, és amelyekhez mi is ugyanúgy tartjuk magunkat, mint amennyire megköveteljük őket.

Szívesen tudnál meg többet hasonló neveléssel, gyermekekhez és kamaszokhoz kötődő témákról?

*Adatkezelési tájékoztató >>


Fontos számodra, hogy gyermeked boldog, kiegyensúlyozott felnőtté váljon?

Alternatív oktatási képzéseink abban segítik diákjainkat, hogy a valódi életben használható készségeiket fejlesszék, megismerkedjenek a világgal és az őket érdeklő területekkel és szakmákkal, így lépéselőnyt szereznek a számukra legjobb út megtalálásában. Angol nyelven zajló foglalkozásaink emellett az egyetemi felvételikre és évekre való is felkészítik a diákokat, akár itthon, akár külföldi egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Tudj meg többet képzéseinkről – 300+ motivált diákból álló támogató, inspiráló közösségünk rátok vár!

Csatlakozz nyílt napunkhoz >>

Hasonló cikkek