Fókuszban a segítség

Beszámoló a 2018-as nyári táborunkról.

Hagyományosan megrendezésre kerülő nyári táborunkat idén augusztus első hetében a csendes és idilli bánki tó mellett töltöttük. A táborban szakmai workshopok mellett előtérbe került a fenntarthatóság kérdése is, sőt a videózásba is belekóstolhattak a diákok.

A csütörtöki program különleges volt, hiszen a Social Awareness Day keretében hét civil szervezet képviselőit láttuk vendégül, akiktől megtudhattuk, hogy mivel is foglalkozik az ő szervezetük, de izgalmas projektmunkákkal is készültek a diákok számára. Beszámolónkat olvashatod.

Diákjaink a tábor alatt főként csoportokban dolgoztak, lehetőséget kapva ezzel arra, hogy gyakorolják, milyen is egy hatékony csapat kialakítása és működése. A színes programtábla tartalmazott angol és magyar nyelvű elfoglaltságokat is, így remek alkalom nyílt mindenki számára, hogy gyakorolja a nyelvet még a nyári szünet idején is. A különböző fókuszú civil szervezetek először is bemutatták tevékenységüket, így diákjaink szembesülhettek azzal, milyen jellegű problémákon dolgoznak nap mint nap ezek a közösségek. Az emberi jogok érvényesülésének kérdése volt a nap fő témája, viszont minden egyes szervezettel egy másik nézőponton keresztül.

Vendégeink voltak csütörtökön az Amnesty International nemzetközi szervezet magyar képviselői, akiktől megtudhattuk, hogy a szervezet legfőbb célja, hogy kiálljon a világ bármely pontján az embereket érő igazságtalanságok ellen. A három projektötletből diákjaink azt választották, amiben egy 45 perces közoktatási órát kellett kidolgozniuk az emberi jogokkal kapcsolatos edukációs program keretében. Az óraterv alapján a résztvevők megismerhetik a bullying különböző formáit: a fizikális, a verbális, valamint a cyberbullyingot, és ezeknek a pszichológiai hatását. Ezt követően kis csoportokban a zaklatás körülményeit, hátterét és a megakadályozás lehetőségeit kell megvitatnia a tanulóknak. Diákjaink fontosnak tartották azt is, hogy az óra keretében olyan információk is elhangozzanak, amik elgondolkodtatják társaikat,  ezt követően pedig szituációs gyakorlattal próbálnának rávilágítani a probléma jelentőségére. A tervezetben olyan pontot is kitaláltak, aminek keretében az esetleges érintettek a helyszínen szakértői segítséghez juthatnak.

A KékPont civil szervezet képviselői is részt vettek a programon. Tőlük megtudhattuk, hogy tevékenységük főként az addikciós problémákkal rendelkező emberek segítésére irányul. A szervezet képviselőivel együtt diákjaink egy olyan ötletet dolgoztak ki, ami a már meglévő programjukra épül: a Száraz November kezdeményezésére. A Száraz November egy olyan minden évben megrendezésre kerülő figyelemfelkeltő projekt, amely során azon van a hangsúly, hogy mennyire fontos olyan szünetet tartani az életünkben, amikor tudatosan kizárjuk az alkoholt a mindennapjainkból.
Diákjaink arra helyezték a fókuszt, hogy minél inkább megkönnyítsék ezt az időszakot a résztvevők számára, így azzal az ötlettel álltak elő, hogy fesztiváljelleggel kellene felruházni a kezdeményezést. A novemberi hónapot koncertekkel és különböző kulturális programokkal tarkítanák, ahol mindenki együtt lehet és tiszta fejjel élvezheti az élet apró örömeit, egy félrecsúszott zenekari akkordot vagy a tánc örömét, ahol mindenki egyszerre lélegzik a másikkal. Különös figyelmet szenteltek arra, hogy a tervezetben kialakítsanak a fesztivál idejére egy olyan sátrat, ahol szakmai segítséget kaphat bármelyik érdeklődő.

 

Egyesek – “Veled vagyunk teljesek!” – írják a molinóik, és megtapasztaltuk, hogy valóban teljes lehet velük egy fiatal, ha arra vágyik, hogy megismerje önmagát, vagy olyan közösségek részese szeretne lenni, ahol a legtöbbet fejlődhet. Az Egyesek főként közösségépítéssel és ehhez kapcsolódó kérdésekkel foglalkozik, többek között külföldi vagy hazai önkéntes programokat bonyolítanak le, valamint fontosnak tartják, hogy a fiatalok felfedezzék a bennük rejlő erőt és tehetséget, és ezt ki is tudják aknázni az életükben. A velük dolgozó kis csoportunk szintén egy már meglévő projektnek adott új keretet. A szervezet kidolgozott egy társasjátékot, amiben a játékosok megismerhetik a szervezet működését, hitvallását és mindennapi életét is. Diákjaink ezt a játéktáblát dobták fel néhány új ötlettel, aminek köszönhetően szuperképességek szerzése, pontrendszer és ezáltal versenyhelyzet is született a játékban, ezzel ösztönözve az érdeklődőket a részvételre.

A hajléktalanság kérdése egy olyan téma, amiről nem lehet eleget beszélni, ráadásul mindannyiunk közös ügye. A segítség szándéka diákjaink részéréről sem maradt el, hiszen egyik csoportunk A Város Mindenkié egyesülettel dolgozott együtt. Az AVM a hajléktalanok jogaiért folytat küzdelmet 2009 óta főként hajléktalan vagy hajléktalanságot megtapasztalt aktivistákkal és az ő biztos lakhatással rendelkező segítőikkel. Diákjaink egy kardinális problémára próbáltak megoldást találni, így jött létre a WC-bérlet gondolata. A prezentációjuk során számszerűen felvezették, hogy milyen költségekkel jár az, ha az ember csak a nyilvános toalettekre hagyatkozhat mindennapjai során. Ezt az összeget próbálták meg optimalizálni a hajléktalanok számára azzal, hogy egy minimális költségű WC-bérletet vezetnének be, amivel az otthontalanok használhatják a nyilvános WC-ket, sőt tisztálkodási lehetőséghez is jutnának. A higiénia fenntartására pedig hajléktalanokat alkalmaznának, ezáltal is könnyítve, segítve az életüket.

Együtt könnyebb! – mondták a diákjaink a Menedék képviselőivel együtt közös prezentációjuk során. A Menedék 2015 óta dolgozik azon, hogy a menekültek életét és integrációját segítsék határon innen és túl. Az Együtt könnyebb projekt terveiből az derült ki, hogy tanulóinknak kimondottan fontos az, hogy a korosztályuk nyitott szellemiséggel fogadja a menekülteket, valamint lehetőség szerint segítse  a társadalomba való beépülésüket is. Kidolgozták egy olyan napközis tábor ötletét, aminek keretében a fiatalok és a menekültek együtt tanulnak egymás kultúrájáról és szokásairól. Közös főzések, vallási témájú előadások, táncos események és egyéb kultúrközi programok könnyítenék meg a társadalmi beilleszkedést, valamint fektetnék le a közös élethez elengedhetetlen alapokat. A szülők is szerepet kapnának a táborban, mert arra is gondoltak, hogy nyílt napok keretében ők is betekintést nyerhessenek a tábor mindennapi életébe ezzel is segítve a közös integrálást.

A UNITED for Intercultural Action egy olyan nemzetközi kezdeményezés, amelynek keretében nemzeteket átívelve próbálnak tenni egy homofóbia-, antiszemitizmus- és rasszizmusmentes világ kialakulásáért. Táborunk is vendégül látta a UNITED képviselőjét, akivel tanulóink egy olyan projektet dolgoztak ki egy már meglévő kampányuk alapján, amelynek keretében a Facebook világában is hangot emelhetünk a hate speech (gyűlöletbeszéd) ellen. A No Hate Speech nevet viselő akció diákjaink által kreált verziójában a Facebookon már meglévő hangulatjelek mellé felvennének egy olyan jelet, amivel mindenki jelölheti, ha az adott tartalom esetleg sérti valakinek a becsületét vagy jogait. A hangulatjel használatához tartozna egy online kurzus, ami 15-20 perc alatt elvégezhető a gyűlöletbeszéd különböző szegmenseiről. Aki sikeresen teljesíti a kurzust, annak megjelenik az online terében a hangulatjel, és a különböző kategóriák mentén akár közösségek is kialakulhatnak, melyekben beszélgethetnek egymással az érdeklődők. 

A politikai szabadságjogokkal kapcsolatos tervezet létrejöttét a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) csoportosulás vezényelte le. Ők diákjainkkal egy olyan koncepciót dolgoztak ki, amiben egy karikatúra-szerű karakter mindennapi életén keresztül mutatnák be, hogy milyen az az ember, aki csak egy médiumból tájékozódik. Problémafelvetésük abból indult, hogy a 40 év felettiek egy része nem  használja ki eléggé az internet adta lehetőségeket a sokszínű tájékozódásra. A videót a Facebookon terjesztenék, és az lenne a célja, hogy mindenki humorosan magára vagy családtagjára, barátjára ismerjen a sarkos jellemű karakterben, ezáltal pedig közbeszéd tárgyává váljon, hogy az egyoldalú tájékozódás magában hordozza a veszélyt, hogy fals hírekre alapozva alakuljon ki véleménye a lakosságnak.

Ahogy a képeken is látszik diákjaink nagyon élvezték a közös munkát a szervezetekkel, akiknek ezúton is szeretnénk nagyon megköszönni, hogy ellátogattak hozzánk. Diákjainkra pedig büszkék vagyunk, hogy ilyen kreatív ötletekkel sikerült előállniuk és komolyan vették a projektmunka elkészítését.

További képek elérhetőek a Facebook oldalunkon, valamint az Instagram profilunkat is érdemes követni további érdekességekért!

Hasonló cikkek

Külföldi tanulmányok és zene: Utam a színpadra és tovább

A zenei tehetség és a sokoldalúság találkozása egy fiatal lány történetében, aki úgy döntött, hogy az érettségi után követi szenvedélyét a zene világában. Miként alakította Blanka karrierjét az Engame Akadémia, és milyen kihívásokkal nézett szembe, amikor végre elindult álmai megvalósításának útján? Ismerd meg, hogyan talált rá valódi önmagára, és és mi inspirálja a következő lépéseire!

Tovább olvasom »