„A vállalkozáshoz megfelelő mindset is kell, ennek az elsajátításán dolgozom”

Akit a nyelvektől a programozáson át a filozófiáig szinte minden érdekel, annak nem könnyű a pályaválasztás. Sokáig ebben a cipőben járt a most tizenegyedik osztályos Zénó is, aki az Engame Akadémia diákjaként egyre tisztábban látja, milyen irányba akar továbbtanulni. Interjúnkból az ő történetét ismerheted meg.

Mesélj egy kicsit magadról! Melyik suliba jársz, és mit csinálsz a szabadidődben?

Az Óbudai Gimnáziumba járok matek-fizika szakra. Sok minden érdekel, ilyen szempontból generalistának vallom magam. Rengeteg hobbim van, és időről időre váltok is, hogy minél több területen kipróbálhassam magam. Közel hét évig klarinétoztam, tanultam ukulelén, foglalkoztam programozással, pszichológiával és filozófiával is. A nyelvtanulást szintén a hobbijaim közé sorolom: az angol mellett franciául tanulok a suliban, nem iskolai keretek között pedig spanyolul. Szokásom, hogy kíváncsiságból vagy nyaralások apropóján elsajátítom egy-egy nyelvnek az alapjait a Duolingóval. Tanultam már arabul, görögül, törökül, latinul, szóval a nyelvek is nagyon érdekelnek.

Gyerekkorodban mit gondoltál, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

Az olyan komolyabb foglalkozások vonzottak kisgyerekként, mint az orvos vagy az állatorvos, de volt olyan időszak is, amikor csillagász, kutató vagy feltaláló szerettem volna lenni. Nem az általánosnak mondott „tűzoltó és katona” elképzelések voltak a fejemben.

Hogyan alakultak a terveid azóta?

A fizika-matek miatt egy darabig műszaki pályán gondolkodtam, de a széles érdeklődési köröm miatt nehéz dolgom volt. Úgy éreztem, hogy a nyelvektől a programozásig minden érdekel, és bármit meg tudok tanulni, ha elég érdekesen és érthetően próbálják átadni. Viszont komoly fejtörést okozott, hogy mi az, amivel egész életemben szívesen foglalkoznék. Engame-es diákként jöttem rá, hogy igazából nem kell választanom, mert az engem érdeklő területeken szerzett alaptudások kombinációja egy olyan csomag, amit nagyon jól kamatoztathatnék vállalkozóként.

Konkrét vállalkozásötleted is van?

Mindig vannak ötleteim. Nyitott szemmel járok. Nagyon érdekel, hogy hogyan lehetne fejleszteni, javítani már működő dolgokat, de az persze más kérdés, hogy ezekre lehet-e vállalkozást építeni. Azt gondolom, hogy nem elég egy jó ötlet: a vállalkozáshoz megfelelő mindset is kell, ennek az elsajátításán dolgozom.

Mióta vagy Engame-es diák? Hogy látod, miben fejlődtél azóta?

Kilencedik osztálytól vagyok az Engame tagja, és most tizenegyedikbe járok. Azóta gyakorlatilag mindenben fejlődtem. Amit sosem hittem volna az az, hogy egyszer élvezni fogom a nyilvános beszédet. A Gavel Clubnak (megj: ahol a nyilvános beszédet fejleszthetik és gyakorolhatják a tagok) köszönhetően ma már akár rögtönözve is tudok közönség előtt beszélni. Ezenkívül megtanultam tanulni, amire szintén nagy hangsúlyt fektet az Engame. Abban is sokat fejlődtem, hogy hogyan kell szocializálódni, kapcsolatokat építeni. Én alapvetően introvertált vagyok, így nem jön természetesen az, hogy beszélgetni kezdjek ismeretlenekkel. 

Mik voltak a legjobb dolgok, illetve a legnagyobb nehézségek az Engame-es évek során?

Minden skill óra és diákklub nagyon hasznos volt. Amit ezeken kívül kiemelnék, az a Startup Challenge nevű, középiskolásoknak szóló startup verseny az Engame Akadémia társszervezésében. Idén áprilisban indultam először a versenyen, és bár nem nyertünk díjat a csapatommal, ebből a tapasztalatból, az itt kapott visszajelzésekből is sokat tanultam. 

A nehézség pedig talán az volt számomra, hogy minél több eseményre és skill órára elmenjek. Ezek szerintem az Engame-es élmény alapvető részei, de nem kötelezőek. A tagok kapnak e-mailes értesítést, az pedig rajtad múlik, hogy regisztrálsz és elmész-e, egy középiskolásnak pedig ez nem annyira magától értetődő. 

Van olyan „Field trip”, vagy „Meet the expert” alkalom, ami nagyon maradandó élmény volt számodra? 

A Partizános „Field trip”, amit Gulyás Marci, a Partizán alapítója tartott nekünk. Nem gondoltam, hogy személyesen találkozhatunk vele, így már ez kellemes meglepetés volt. Először elmondta, hogy mit csinálnak a Partizánnál – bár szerintem mindannyian tudtuk –, aztán kérdezhettünk tőle. Nagyon sok kérdésünk volt, és mindegyikre válaszolt, úgyhogy ez egy extrán hosszú program lett. Számomra ez volt a legmaradandóbb, de szintén emlékezetes volt az OTP Bank innovációs központjánál, az OTP LAB-nél tett látogatásunk.

Mik a későbbi karrier terveid? 

Jövő januártól egy cserediák program keretében fél évet az Amerikai Egyesült Államokban töltök. Miután visszajövök, megkezdem a tizenkettedik osztályt, vagyis a felkészülést az érettségire és a továbbtanulásra. Legszívesebben egy spanyol egyetemre mennék „Economics” szakra, ami jó választás lenne a vállalkozói terveim szempontjából. Spanyolországban vannak erős közgazdasági egyetemi képzések, ráadásul beszélem a nyelvet és vonz a mediterrán éghajlat. Amerikába is szívesen mennék, igaz, hogy oda nehéz bekerülni, de a cserediák program talán növelheti az esélyeimet. Vagy akár egy olyan nem átlagos továbbtanulási úticélra is nyitott lennék, mint Dubai. Egyelőre képlékenyek a terveim, de szerencsére még van időm kitalálni.

Képzéseinken diákjaink segítséget kapnak a tudatos pályaválasztásban, a tanulmányaikat és karrierjüket támogató készségek fejlesztésében, a magabiztos angoltudás elsajátításában, majd pedig álmaik egyetemére való bekerülésben – akár itthon, akár külföldön. Felkeltettük az érdeklődésed? Látogass el nyílt napunkra és ismerd meg középiskolásokat támogató, alternatív oktatási programunkat.

Hasonló cikkek