A bolygók csatája – beszámoló az Engame 2022-es nyári táboráról

Augusztus második hetében közel 50 diákunkkal töltöttünk el egy hetet Nagymaroson, a Törökmező Turistaházban. Az idei tábor kerettörténetében a táborozók négy különböző adottságokkal rendelkező bolygó lakosaiként versenyezhettek egymással. Diákjaink beszámolóit olvashatjátok az alábbiakban:


Horicsányi Eszter (alumni-táborvezető)
Másfél évig jártam az Engame-be, csak egyszer volt lehetőségem táborozóként részt venni az Engame szervezte táborban, de életem egyik legjobb élménye volt. Rengeteg pozitív tapasztalattal gazdagodtam, szeretetteljes emberekkel voltam körülölelve, akiknek nem voltak elvárásaik, hogy mennyire tudok jól angolul, hanem feltétel nélkül támogattak. Egy kicsit ugyan irigykedtem a staff tagokra, mert én is szívesen lettem volna köztük, de ez volt a legnagyobb „bajom” abban az évben. A következő táborom elmaradt a covid miatt, és ez szörnyen érintett, mert az lett volna az utolsó lehetőségem az Engame csapatával lenni… Így aztán hatalmas meglepetésként ért, amikor következő évben felkértek alumni staff tagnak!! Gondolkodás nélkül mondtam igent! Habár volt bennem egy kis kétség, hogy milyen csapatvezető is leszek, de tudtam, hogy az Engame-ben minden akadályon segítenek továbblendülni, és ez így is volt. Idén tehát már másodszorra voltam csapatvezető, és minden pillanatát élveztem, kivéve az elköszönést.

Na de kezdjük az elején:

Miután mindenki megérkezett és lepakolt, elkezdődött a bemelegítő ismerkedős játék, ami rengeteget oldott a kezdeti megszeppenésen. Ezután következett a PLOT, azaz a kerettörténet bemutatása, a csapatvezetők bevonulása, majd a diákok csapatokra való osztása. Nekem tetszik, hogy mindig van valamilyen története/témája az egész tábornak. Miután mindenki megtalálta a saját csapatát, megkezdődött az első team time, ami egyből összekovácsolta a csapatunkat, onnantól napról napra egyre szorosabb kapcsolat volt köztünk. 

Külön kiemelném a tábor teljes ideje alatt tartó projektet, ami általában valamilyen kisfilm. Idén egy stop motion videót kellett készíteniük, ami talán még nehezebb is mint egy hagyományos videó, pláne, hogy szinte maguknak kellett megoldaniuk mindent. A rengeteg ötletelgetés közben előfordulhat, hogy a vezetőbb személyiségek kissé elragadtatják magukat, és ilyenkor is fontos szerepük van a csapatvezetőknek, akik felhívják a figyelmet arra, hogy mindenki ötletét hallgassuk meg, való csapatmunka legyen és ne csak pár ember dolgozzon rajta, azaz mindenki bevonva érezheti magát.

A csapatvezetők tevékenysége főként itt nyilvánul meg, és az egyik kedvenc programomnál, az esti team time-oknál, amikor mindenki reflektál az adott napra, és  játékok segítségével a diákok nemcsak a pozitív élményeket, de a negatívumokat is meg merik osztani velünk, egymással. Ezután következett még egy esti staff meeting, ahol minden fontosabb dolgot átbeszéltünk, és felkészültünk a következő napra.

A főszervezők munkája mellett sem szabad elsiklani, rengeteg energiát fektettek az egészbe, nagyon jól meg volt szervezve minden, világosan épült fel a hét, így a diákok is könnyedén tudtak alkalmazkodni az időpontokhoz. Rengeteg előadót hívtak, akiknek a fuvarozását, étkezését, esetenként szállását is megoldották, le a kalappal!

Napi 2 workshop idősáv volt, és a diákok több előadó közül is válogathattak, a legtöbb nagyon izgalmas, szórakoztató vagy tanulságos volt… Vagy csak mindent is megkérdőjeleztél a végére, ha Austin előadását hallgattad meg 😀

Összességében az idei tábor is fantasztikusra sikerült, minden évben kicsit más, de pont ettől egyedi, és az elfogadó közösség, aminek én is a részese lehetek felbecsülhetetlen!

Győri Mátyás Péter (Sophomore):
Azért döntöttem úgy, hogy részt veszek a táborban, mert nagyon élveztem a Freshman tanfolyamot és sok társam az évfolyamomról is ment, tehát nem igazán volt kérdés, hogy én is részt szeretnék venni. Számomra az volt a legérdekesebb a táborban, hogy homályos infók alapján, ki hogyan építette a bolygóját, ki hogy értelmezte az utasításokat. Az Altamira bolygó lakosa voltam, ez egy félig dúsgazdag, félig mélyszegény bolygó volt, kristályokkal az egyik felén, és végtelen sárral a másikon. A kedvenc élményeim közé tartozott a két óriási táncolásdi, ami nagyon jó volt és a névtanulós játék (Kapott pontot a csapatod, ha sikerült mindenki nevét elmondani). Meg az is jó volt, amikor megnéztük a Moonrise Kingdom című filmet, imádom Wes Andersont. A tábor igazán pöpec volt és sok mindent tanultam a gazdaságról.

Sztanojev Flóra (Junior):
Idén csatlakoztam az Engame-hez és úgy gondoltam, hogy a tábor jó lehetőség lesz arra, hogy az év kezdete előtt új embereket ismerjek meg. Induláskor még elég ideges voltam, de egyben nagyon izgatott is az előttem álló hét miatt. Elsősorban azért mentem el a táborba, hogy jobban megismerjem az Engame-et, de az angoltudásomat is fejlesztette a tábor. Az első napon négy csapatra osztottak minket, és mindegyik csapat egy-egy bolygó népéhez tartozott. Csapatunk az Altamira bolygót kapta. Bolygónk különlegessége az volt, hogy az egyik fele tele volt drágakövekkel, és ott gazdagok voltak az emberek, a másik oldalon viszont szegénység. A héten egy stop-motion filmet kellett forgatnunk bolygónkról, és az egész forgatás nagyon emlékezetes volt számomra. Ezen kívül talán a kedvenc pillanatom a táborban a diszkó volt, ahol mindenki együtt táncolt és énekelt. Minden estét a csapattal zártunk, ahol a napi programokról beszélgettünk. Nagyon élveztem a csapatommal töltött időt. Imádtam az egész tábort, és úgy gondolom, hogy ez alatt a hét alatt diáktársaimmal együtt toleránsabbá és elfogadóbbá váltunk. Nagyon várom, mit hoz számomra ez a tanév.

Markó Nemere (Junior)
A nyári táborba elsősorban azért mentem, hogy új embereket ismerjek meg. Teljesen megérte, és nagyon sok barátot szereztem a táborban, akikkel továbbra is tartom a kapcsolatot. Számomra ez a tábor nagyon sok új, izgalmas élményt jelentett, melyek a tábor teljes ideje alatt lekötöttek bennünket, illetve természetesen új barátságok is kezdődtek itt.

Az Altamira „lakója” voltam, ami egy sárral borított bolygó volt, tele gyémántokkal teli barlangokkal. A bolygónkról szóló történetben a legtöbb barlangból kifogytak már a gyémántok, így a bányák körüli lakosság szegény volt. Ez társadalmi megosztottságot okozott, ami polgárháborúhoz vezetett. Készítettünk egy stop-motion kisfilmet a történetről, amiben mi voltunk a szereplők. Nem tudnám megnevezni a nyári tábor egy konkrét pillanatát, ami számomra a legizgalmasabb volt, mert nagyon sok ilyen volt, de azt határozottan állítom, hogy sok emberrel beszélgettem nagyon jót a tábor utolsó estéjén. A kedvenc workshopom a táborban a Fermi-paradoxonról szólt, ami a földönkívüliek esetleges létezését magyarázta. 

Ebben a táborban sok érdekes dolgot tanultam, például vitázni, kritikusan gondolkodni a tudomány területén, és sok új barátságot is kötöttem. Örülök, hogy részt vettem ebben a táborban.


Ha te is szívesen részt vennél jövő évi nyári táborunkban, gyere el nyílt napunkra és tudj meg mindent egész tanéves oktatási programunkról!

Hasonló cikkek