„Ezekre az élményekre abszolút szüksége van egy középiskolásnak”

Gyerekkora óta érdeklődik az ázsiai nyelvek és kultúrák iránt. Négy évig élt Dél-Koreában, ahol a mesterképzést is végezte, most pedig Magyarországon dolgozik bevándorlási területen. A mai napig sokat hasznosít az Engame Akadémia diákjaként szerzett tapasztalatokból, és minden középiskolásnak hasonló közösségi élményt kíván. Interjú Borsódy Margit alumnitaggal.

Mesélj magadról! Mivel foglalkozol, és mik a hobbijaid?

Az egyik dolog, amit a legfontosabbnak tartok magammal kapcsolatban, hogy négy évig éltem Dél-Koreában az alapképzés után. Gyerekkorom óta érdekelnek a különféle – főként az ázsiai – nyelvek és kultúrák, így a legtöbbet ezzel foglalkozom, de szívesen járok falat mászni és túrázni is.

Gyerekkorodban mit gondoltál, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

Mindig szerettem rajzolni, sokáig grafikusnak készültem, a gimi alatt viszont inkább a társadalomtudományok felé fordult az érdeklődésem. Ekkoriban azt gondoltam, hogy szívesen lennék szociológus vagy ügyész. Utóbbi azért vonzott, mert az ügyész elvileg azon dolgozik, hogy a törvények érvényesüljenek, vagyis az igazságot képviseli. 

Melyik iskolákba jártál?

A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumba jártam nyelvi előkészítő osztályba, tehát 5 éves gimnáziumi képzésben vettem részt. A fő nyelv az angol volt, ami mellett emelt óraszámban tanultam a németet. Az érettségi után a Budapesti Corvinus Egyetemen tanultam tovább Nemzetközi Tanulmányok szakon, ahol angol nyelven végeztem a képzést. Az alapképzés alatt fél évet Kínában, majd fél évet Dél-Koreában töltöttem ösztöndíjjal. Ezután egy évig Dél-Koreában tanultam a koreai nyelvet egy vidéki egyetemen. Mesterképzésre pedig a szöuli Jonsze Egyetemre (Yonsei University) mentem „International Trade, Finance and Management” szakra, ahol a nemzetközi kereskedelmi jogra specializálódtam.

Mi tetszik a koreai nyelvben, és ezen kívül milyen területek érdekelnek?

Eleinte nem tartottam szépnek a koreai nyelvet, viszont amikor láttam, hogy milyen egyszerű és logikus az írásrendszer, nagyon megfogott. A koreai a magyarhoz hasonlóan ragasztó (vagy ragozó) nyelv, vagyis a szótőhöz ragasztott toldalékok fejezik ki a nyelvtani viszonyokat. A nyelven kívül érdekel a társadalomtudomány, a jog, a politika, és ezeknek az ötvözetei. Az alapképzésen például Kelet-Ázsia gazdasági integrációjának lehetőségeiről írtam a szakdolgozatomat.

Hogyan emlékszel vissza az Engame-ben töltött időre, miben segített neked a képzés? 

A gimnázium utolsó két évében voltam az Engame Akadémia diákja, és jó érzésekkel gondolok arra az időszakra. Egy inspiráló és motiváló közösségbe kerültem, ahol a diáktársaimtól és a mentoroktól is sokat kaptam. Rengeteg hasznos dolgot tanultunk, miközben nem volt rajtunk semmiféle nyomás, nem is igazán nevezném tanulásnak, mert úgy éltem meg, hogy azzal foglalkozhatok, ami érdekel. Mégis sok minden visszaköszönt az egyetemen, amiről az Engame-ben hallottam először. Ilyen például a cáfolhatóság elve (falsifiability), ami az Engame-nél a Művészetek és kortárs társadalmi problémák szemináriumon jött fel, és amivel valószínűleg normál esetben nem találkoztam volna középiskolásként. Aztán az egyetemen kiderült számomra egy szociológia órán, hogy kutatások kapcsán az egyik legalapvetőbb fogalomról van szó.

Amit még megtanultam, az a meggyőző personal statement írása (megj.: körülbelül a motivációs levélnek felel meg a külföldi egyetemekre történő jelentkezésnél). Ezt a felbecsülhetetlen skillt azóta rengetegszer alkalmaztam, például álláskeresésnél, hiszen lényegében arról szól, hogy hogyan add el magad.

Volt esetleg kedvenc órád vagy foglalkozásod, ami meghatározó volt számodra?

Az Engame-es évek alatt sok program segített rájönni arra, hogy miben vagyunk jók, és arra is, hogy miben nem. Én mindkettőt nagyon fontosnak tartom. Volt vitaklub, fotóklub, önkéntes klub, és rendszeresen jöttek előadást tartani különféle tudományterületek elismert képviselői, akiktől kérdezhettünk is. A mentorálások pedig önismeret szempontjából jelentettek nagy segítséget, ezeknek köszönhetően jöttem rá, hogy nekem nemcsak az fontos, hogy mit tanulok, hanem az is, hogy hol. Pont ezért nem egy angliai egyetemre mentem, ahova szintén felvettek, hanem a Corvinusra, mert tudtam, hogy így jobb lehetőségeim lesznek az ázsiai továbbtanulásra.

Nagy hatással volt rám, amikor az önkéntes klub tagjaként az ünnepek alatt kórházban lévő időseket látogattunk meg, akikkel beszélgettünk, és ajándékot is vittünk nekik. Sajnos gyakori, hogy az idősek a karácsony napjait egyedül töltik egy egészségügyi intézményekben, és hálás vagyok az Engame-nek, hogy ezt a társadalmi problémát közelebbről megismerhettem, és megtapasztalhattam, hogy milyen jó érzés segíteni. Azt gondolom, hogy ezekre az élményekre is abszolút szüksége van egy középiskolásnak.

Hol dolgozol jelenleg?

Egy tanácsadó cégnél dolgozom bevándorlási területen. A munkaköröm ötvözi a társadalomtudományokat, a jogot, a közgazdaságtant és az ügyfélkezelést. Európai uniós, illetve harmadik országbeli állampolgárok beutazását, munkavállalását támogatjuk tanácsadással, és szükség esetén akár a megfelelő engedélyek beszerzésével. Ezt megelőzően egy dél-koreai cégnél dolgoztam magyar-koreai tolmácsként kint, illetve Magyarországon is, ahova idén tértem vissza.

Mik a jövőbeli karrierterveid? 

Most egy ideig Magyarországon maradok, és elmélyülök a bevándorlásügyben. Emellett szeretnék megtanulni kínaiul, és szívesen kipróbálnám a tanácsadói szektor más területeit is. Hosszabb távon pedig mindenképp a nemzetközi terepen látom magam, akár Ázsia is újra úticéllá válhat.

Milyen tippet adnál a mostani középiskolásoknak?

Szerintem megfelelő szorgalommal bármelyik oktatási intézményben el lehet sajátítani a továbbtanuláshoz szükséges lexikális tudást. Azonban nagyon fontos, hogy diákként egy motiváló közösséghez tartozhassunk, ahol hasonló érdeklődésű emberek vesznek körül. Én ezt kaptam az Engame-től, és egy ilyen közösség a legnagyobb kincs.

Képzéseinken diákjaink segítséget kapnak a tudatos pályaválasztásban, a tanulmányaikat és karrierjüket támogató készségek fejlesztésében, a magabiztos angoltudás elsajátításában, majd pedig álmaik egyetemére való bekerülésben – akár itthon, akár külföldön. Felkeltettük az érdeklődésed? Látogass el nyílt napunkra és ismerd meg középiskolásokat támogató, alternatív oktatási programunkat.

Hasonló cikkek