Az Engame Akadémia és az Angloville Nyelvi Sziget szervezésében

2019. november 30. | Central European University

Egy nap a gyermeked jövőjéért.

Modern, diákközpontú módszerekkel dolgozó középiskolák és oktatási szolgáltatók egy helyen. Előadások, workshopok és kerekasztal-beszélgetések szülőknek, akik megoldásokat keresnek.

Kiállító: Humán Intézet Gimnázium

A HUMAGI 1993-ban alakult Szolnokon. 2018-ban költöztünk Budapestre. Főleg humán érdeklődésű és a nyelveket kedvelő diákok jelentkezését várjuk. 2020 szeptemberétől japán nyelvi tagozatot indítunk.

Elvünk az, hogy diákot tanítani, figyelemmel és odaadással lehet, ezért döntöttünk a kiscsoportos oktatás mellett, amely lehetővé teszi, hogy tanulóinkra nagyobb figyelmet fordítsunk, és ők minél jobban elsajátítsák a humán tantárgyakat, idegen nyelveket és felvételt nyerjenek az általuk választott egyetemekre. Fontos számunkra, hogy a tanulás mellett a diákokat lelkileg is támogassuk, tehetségüket felfedezzük és fejlesszük, hogy magabiztos, művelt és hagyományainkat tisztelő felnőttekké váljanak.

Jelentkezés

A Humán Intézet Gimnázium (HUMAGI)- öt  éves képzés során – egységes képzési folyamatot visz végig, de ahogy minden iskola, intézményünk is bármely évfolyamon fogad új tanulókat. Iskolánk különlegessége,hogy kis létszámú osztályokban (max.15 fő, nyelvi órán max 5 fő) tanítunk, aminek pozitívumai, hogy

  • családias a légkör, az új tanulók könnyen, rövid idő alatt beilleszkednek,
  • egyéni oktatási programunk fejleszti a tanulók globális gondolkodását,
  • végzett diákjaink  97%-ban sikeres felvételi vizsgával kerültek felsőoktatási intézményekbe.

Az iskola programja

Iskolánkban blokkosítva és magas óraszámban tanítjuk a humán tantárgyakat (történelem, filozófia, művészettörténet, zenetörténet, irodalom, média, néprajz). A blokkosítás azt jelenti, hogy a diákok egy adott korszaknak először a történelmét, majd annak filozófiáját, művészettörténetét, zenetörténetét, és végül összegző tantárgyként irodalmát  tanulják meg. Minden blokk végén komplex vizsgát tesznek, ami felkészíti őket arra, hogy rutinos vizsgázókká váljanak. A blokkosított oktatásból kifolyólag az egy hétre eső tantárgyak fajtája és száma jóval kevesebb mint az állami iskolákban, így a diákok jobban fel tudnak készülni a következő napi óráikra.

Egy nap maximum 6 tanóra van. Az oktatás 8:30-kor kezdődik és nincsen 0. és 7. óra sem. Humán tantárgyakból csak emelt szintű érettségire készítjük fel tanulóinkat, továbbtanulási arányaink szinte minden évben 100%-osak.  Nyelvekből már akár 10. osztályban emelt szintű előrehozott érettségi tehető. Csökkentett óraszámban tanulják a diákjaink a reál tantárgyakat (biológia, fizika, kémia).

A japán nyelvi tagozaton két évig intenzív nyelvi felkészítést kapnak a diákok, majd 3. évtől blokkosított rendszerben tanítjuk a japán irodalmat, történelmet, tradicionális és pop kultúrát, aminek része a jelenleg populáris anime és manga világa is. Délutáni foglalkozásként mangarajzolás választható.

Testnevelés óránk nincsen. Az iskola programjához tartozik évente két sporttábor. Szeptember első hetében Badacsonyban tartjuk a Gólya-tábort, ahol a diákok megtanulnak  lovagolni és szörfözni. A félév befejezése után pedig egyhetes sítáborba megyünk külföldre. A táborokon való részvétel kötelező.

Iskolánk alapítványi iskola. A diákok tanulmányi átlaga alapján alakulnak a havi befizetések.

Várjuk az érdeklődőket!

www.humagi.hu

Találkozz a Humán Intézet Gimnázium tanáraival az Alternatív Oktatási Expón!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, hogy lefoglald a helyeteket.

A jegyed mellé meghívást kapsz egy zárt Facebook csoportba is, ahol az expó előtt és után is folytatjuk a beszélgetést, közös gondolkodást, izgalmas oktatási kezdeményezések, lehetőségek bemutatását.