Vígh Viktória: Egyszerre volt tanulságos és fantasztikus élmény az isztambuli vitaverseny

2019-ben ​Az Engame Akadémia négy diákja részt vett az Eurasian Schools Debating Championship Isztambulban megrendezett versenyén. A versenyről, a bírói pontozásról, az isztambuli élményekről Vígh Viktória, a lányok kísérőtanára, az Engame Akadémia  tanára felelőse mesélt.

Mi a Debate Society és hogyan áll kapcsolatban az Engame Akadémia diákjaival?

Dezsényi Balázs vezeti a Debate Societyt, aminek nagy tradíciója van, Balázs ezentúl egy egész napos eseményt szentel ennek.
A Debate Society úgy működik, hogy a tagok kéthetente találkoznak, ezeken az alkalmakon gyakorolják az érveléstechnikát, a vitatechnikát és a kifejezetten nemzetközi versenyeken használt World Schools-vitaformátum terminusait. Az Engame Akadémia diákjai közül négy lány – Romsics Rozina, Nagy Bernadett, Pákozdi Petra, Szánthó Judit – járnak a Debate Societybe és mindig kapnak Balázstól meghívást, amikor van nemzetközi vitaverseny. A mostanira jelentkeztek, és Balázs felkészítése után útnak indultak Isztambulba.

Hogyan kerültél a csapathoz, mint kísérőtanár?

Balázs nem tudta elkísérni őket, noha ő versenyzőként és pontozóként többször volt már nemzetközi versenyen, ezért mentem én. Nem csak kísérő kellett a lányok mellé, hanem a magyar csapatból egy bíróra is szüksége volt a versenynek. Én a verseny előtt nem voltam bíró, egy hét alatt készültem fel erre.

Milyen felkészülést igényel a résztvevőktől ez a verseny?

A lányoknak négy téma volt előre megadva – négy olyan állítás, mely filozófiai, morális vagy etikai kérdést feszeget.
A versenyzőknek pro és kontra oldalakról is fel kellett készülniük, hiszen nem tudhatták, melyik álláspontot kapják majd a versenyen. Tájékozott, alaposan felkészült hozzáállás szükséges a vitában való részvételhez, pláne az előre megadott témákhoz. Nem olyan kérdéskörökre kell gondolni, melyek benne vannak a köztudatban, hanem még elgondolkodtatóbb, összetettebb állításokra, mint például a liberalizmus univerzálissá tétele vagy a génmanipuláció. Ezek előre megadott témák voltak, ezeken kívül minden nap volt egy impromtuvita, melynek során a versenyzők ott helyben tudták meg a témát és azt, hogy pro vagy kontra oldalon kell érveljenek. Erre a vitára mindössze egy órájuk volt felkészülni – csak szótárt és almanachot használhattak, internetet vagy más külső segítséget nem.

Milyen volt kint, Isztambulban a versenyek hangulata?

Nagyon izgatott volt mindenki! Ezt nemzetközi versenyt a Robert College nevű amerikai középiskola szervezte, és minimálisan felnőtt segítséggel, alapvetően a diákok tartják kézben a verseny előkészítését és lebonyolítását. Az első három napon mindenki versenyzett, én pedig már az első naptól elkezdtem pontozni. Ez azért érdekes, mert én összesen egy hét alatt készültem fel erre, a versenyek alatt pedig két kör után jöttem bele annyira, hogy egyedül is beültettek bírónak. Általános tájékozottság és a szabályrendszer alapos ismerete elengedhetetlen ehhez. A nyolcaddöntőktől a döntőkig már olyan magas szintű érveléstechnikával találkozhattunk, mely bravúros vitákat eredményezett. Ott már hárman voltunk bírók, nem egyedül pontoztam és meg tudtuk beszélni a hallottakat, közösen értékeltük az elhangzott érveket. A döntőben hat tapasztalt bíró pontozott, én már nem.
A négy magyar lány az első három napon versenyzett, majd a döntőket néztük végig együtt.

Nagyon tanulságos volt, a lányok minden vitára felkészültek, a viták után mindkét oldal érveit megbeszélték, rengeteg feedbacket kaptak, nem csak csapatként, hanem egyenként is, mint felszólalók.

Egy olyan környezetben voltunk, ahol mindenki a vitatémákról beszélt és ez nagyon inspiráló volt. A lányok belekerültek egy olyan közegbe, ahol meglátták a nemzetközi színvonalat, ez a verseny megmutatta nekik azt, hogy milyen irányba fejlődhetnek tovább, pusztán azáltal, hogy végignéztek nagyon sok jól működő vitát. Sok vitát nyertek, s noha nem jutottak be a döntőbe, a verseny végén ők maguk fogalmazták meg, mennyi mindent tanultak ezalatt a pár nap alatt. Intenzív, intellektuálisan aktív öt nap volt.

Számomra is meggyőző volt, és most ez a fő motivációm, hogy csatlakozzak a Debate Society-hez, fantasztikus volt idegen nyelven vitákat hallgatni és pontozni.

szöveg: Csikós Kornélia
képek: Vígh Viktória

Hasonló cikkek