“Rám nagyon igaz volt, hogy otthon csak álmodni mertem”

Villáminterjú Kosztolányi Boglárkával, a Sky News Bob Friend Memorial ösztöndíj nyertesével

Bogi 2014-ben végzett az Engame Akadémia iskolát kiegészítő, külföldi továbbtanulásra is felkészítő oktatási programján. Érettségi után felvételt nyert a Kenti Egyetem Újságíró szakára.

A napokban pedig elnyerte Nagy-Britannia egyik legrangosabb és legértékesebb, újságírást tanuló hallgatóknak kiírt ösztöndíját, amelynek köszönhetően 4 héten át lehetősége lesz bekapcsolódni a Sky News szerkesztőségének életébe. A gyakornoki hely mellett Bogi 3500 font pénzjutalomban is részesül.

Magyar nyertes a brit egyetemi ösztöndíjpályázaton

A díjat 2009-ben alapították, és most először ítélték oda nem brit hallgatónak. Bogit – aki nagy Forma 1 rajongóként gyerekkora óta követi figyelemmel a Sky News csatornát – egy rövid interjúban kérdeztük arról, mit jelent számára a díj, és hogy az Engame Akadémián megszerzett tapasztalat és tudás mennyiben járult hozzá ennek elnyeréséhez.

Mit jelent számodra a díj?

Ebben a pillanatban mindent. Hihetetlenül nagy elismerés, főleg, hogy olyan brit diákokkal versenyeztem, akikről pontosan tudom, hogy a BBC és a Sky közvetítésén nőttek fel, és az összes vizsgájukat úgy tették le, hogy tudták: újságírók akarnak lenni.

Én alig egy éve, mentorprogram során döntöttem el, hogy ezt szeretném csinálni, viszont ha akkor megkérdeztél volna arról, hogy hol szeretnék elhelyezkedni, a Sky lett volna az első helyen.

Nagyon fontos számomra, hogy nemcsak országos híreket közvetít, hanem nagy hangsúlyt helyez a nemzetközi eseményekre, nekem pedig a fő célom, hogy nemzetközi riporter lehessek. Júliusban egy lépéssel közelebb kerülök hozzá, amikor a Sky International News Desk, a Sky Politics, Sky Sports és a Sky Planning Desk-nél fogok dolgozni.

Az Engame Akadémián megszerzett tudás mennyiben járult hozzá a díj elnyeréséhez?

Tulajdonképpen az Engame Akadémián tanultam meg, hogy nem szabad megijedni, mert tényleg bármi sikerülhet. Amikor először odamentem, a célom csupán annyi volt, hogy egy olyan egyetemre kerüljek be, ahonnan nem bukok ki. Aztán pár mentorálás után már Anglia legjobb újságíró képzésére jelentkeztem.

Valamint, ami nagyon fontos, hogy ne becsüljem alá magamat azért, mert magyar vagyok. Az utolsó fordulóban, a Sky panelnál a ‘magyarságom’ inkább előnyt jelentett, mint hátrányt, mert teljesen más perspektívából látom a nemzetközi meg az itteni híreket.

Ha össze kéne foglalnom az egész nemzetközi képzés lényegét, Fulbright szavait idézném, aki szerint a nemzetközi oktatás a legjobb lehetőségünk arra, hogy az elképzeléseinket törekvésre váltsuk. Rám nagyon igaz volt, hogy otthon csak álmodni mertem arról, hogy egyszer a Sky-nál dolgozok majd, itt pedig elhittem, hogy sikerülhet, és Anglia volt a legjobb hely számomra, hogy elérjem a vágyaimat.

Mi a tanácsod azoknak, akik hasonló eredménytszeretnének elérni?

Nem mondom, hogy „minden lehetséges, csak hinned kell benne”, mert az igazság az, hogy rettentő sokat, és keményen kell dolgozni érte. Ha azt hiszed, hogy elérted a limitedet, akkor duplázd azt meg, és talán sikerülhet.

Valójában én már az elején feladtam, mert el sem akartam indulni, mivel úgy gondoltam, hogy ha tovább is jutok az első körön, nulla az esélyem arra, hogy jobb Spelling vagy Public Affairs tesztet írjak a többieknél. Végül négy nappal a határidő előtt, rájöttem, hogy még nagyobbat csalódnék magamban, ha meg se próbálnám. Utána, mindennap nagyjából háromszor hagytam abba, majd újrakezdtem, minden egyes alkalommal azt mondogatva magamnak, hogy meg tudom csinálni, végülis miért ne sikerülhetne?

Szóval, rengeteg munka, bátorság és odaadás kell.

Ha nem journalism lett volna, nem fogtam volna bele, de a végére eljutottam arra a pontra, hogy élveztem, és szerintem ez a legfontosabb.Ha a médiában akarsz dolgozni, el kell fogadnod ezt, hiszen munkát, vagy akár egy gyakorlatot szerezni iszonyú nehéz. Ahogy John Humphrys mondta a díjátadón, fantasztikus tud lenni, ha élvezed, de csak akkor vállalkozz rá, ha boldogtalan lennél más területen.

Gratulálunk Boginak és további sok sikert kívánunk szakmai pályafutásához!

Hasonló cikkek